Folytatódnak az UEFA-kupa küzdelmei

Vágólapra másolva!
2008.02.10. 20:05
Címkék
A hét közepén folytatódnak az UEFA-kupa küzdelmei, a legjobb 16 közé jutásért, ahol az első mérkőzéseket rendezik. A spanyol élvonalban remekül teljesítő Villarreal a Zenit Szentpétervárhoz látogat, ahonnan minimum remivel kell távoznia, ha az erőviszonyokat nézzük. A Getafére valamivel nehezebb feladat vár, mivel a görög AEK Athénhoz utazik, ráadásul a madridi együttes nincs túl jó formában, már három tétmérkőzés óta képtelen nyerni. A német Leverkusen a Galatasarayhoz látogat, ahol roppant nehéz percek elé néz…A hétvégén a Bayernnel idegenben remiző Bremen (1–1) a Bragát fogadja, és mivel a portugál együttes idén roppant halványul teljesít (csak a 8. hazája bajnokságában), így a könnyen elképzelhető akár több gólos Bayer siker is. A hétvégén a Heerenveen ellen remiző PSV-nek remek javítási lehetőségre nyílik lehetősége, a Helsinborgot fogadva, mivel a svéd élvonalban éppen a holt idény van és a bajnokság csupán március végén rajtól. A Rangersnek a Panathinaikoszon keresztül vezet a legjobb 16 közé az útja, meglepetés lenne, ha nem a skót együttes lépne tovább.

Erős idegzetű, kockázatot és meglepő eredményeket kedvelő fogadóknak ajánljuk alapos megfontolásra az alábbi felvetéseket:

+ A Wolverhampton egy pontot biztosan kitermel Blackpoolban (017.)

+ A Sheffield Wednesday nem kap ki az élcsoporthoz tartozó Charltontól, és első félidőben lehet, hogy előnyt szerez (019., 020.)

+ A Leverkusen játékosai egygólos előnnyel vonulhatnak pihenőre a Galatasaray elleni UEFA-kupa mérkőzésen (032.)

+ A Getafe is meglepheti az első játékrészben a vendéglátó AEK Athént (035.)

+ A New Jersey és az Ottawa nem bír egymással (053.)

+ Az első félidőben még nem vezet a Milan a Livorno ellen (140.)

+ A Boston nem kap ki Pittsburghben (158.)
Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
3 perce

Szappanos Péter a szezon legjobb futballistája

Labdarúgó NB I
9 perce

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 perce

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik