A cél a csoportelsőség

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 23:46
Címkék
Vérbeli presztízsmeccset vív szombaton a Komjádi uszodában (18.30) a magyar vízilabdabajnok TEVA-VasasPlaket és az Euroliga előző évi ezüstérmese, a horvát Jug Dubrovnik. Ha a vendégek győznek, már biztosan a nyolc között vannak, míg a piros-kékek továbbjutása a Honvéd elleni derbi eredményétől is függ.

Nem elég csapás a két magyar vízilabdacsapatnak, a TEVAVasasPlaketnek és a DominoHonvédnak, hogy összeakadtak egymással az Euroliga csoportkörében, még megkapták a Jug Dubrovnikot is. A horvát gárdát jól ismerjük: egyrészt hat tavalyi világbajnokkal áll fel, másrészt majdnem minden kiírásban összefut a Vasassal, legutóbb háromnegyed évvel ezelőtt a negyeddöntőben búcsúztatta a piros-kékeket. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 2006ban arany-, 2007-ben pedig ezüstérmes volt a legrangosabb kupasorozatban.

Az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a Dubrovnik továbbjut a C-csoportból, mivel ha ki is kap a Komjádiban, az utolsó fordulóban vélhetően legyőzi odahaza az eddig nyeretlen görög Ethnikoszt, így a hét végi forduló kérdése elsősorban az, hogy a horvátok melletti másik továbbjutó helyről döntő, március 15-i összecsapás előtt a Vasas vagy a Honvéd lesz-e kedvezőbb helyzetben.

„Már hogyne lenne tétje a mérkőzésnek – jelentette ki határozottan Nagy Viktor, a Vasas kapusa, aki péntek délután még a múlt szombati Jug–Mladost meccset (14–8) nézte. – Ha nyerünk szombaton, majd a Domino ellen is, csoportelsőként juthatunk tovább, és abban az esetben a csoportmásodikok közül kapnánk ellenfelet.”

A válogatott kapus a piros-kékek legutóbbi összecsapását, az Egerrel szembeni rangadót (7–9) influenza miatt kihagyni kényszerült, ezen a héten azonban már teljes intenzitással tréningezett. Múlt heti „betegtársa”, Varga Dénes is egészséges. Egyedül Tóth Márton bedagadt keze ad okot némi aggodalomra, de várhatóan mindenki a fedélzeten lesz a Komjádi uszodában.

„Nagyon kellene már ez a győzelem – utalt a tavalyihoz képest valamivel döcögősebb idei évre a kapus. – Keressük a magyarázatokat, sokat beszélgetünk, ám a mérkőzéseken tudunk bizonyítani. Elsőnek például a Jug ellen.”

Mivel a két együttes rendszeresen randevúzik az Euroligában (lásd keretes írásunkat), kiválóan ismerik egymást a felek, meglepni tehát nehéz lesz a másikat. Nagy Viktor szerint a mostani Dubrovnik fiatalabb társaság a tavalyinál, és Miho Boskovicnak kell összefognia a csapatot, ők azonban megakadályoznák ebben a LEN által 2007 legjobbjának válaszott játékost.

„Kemény, szoros emberfogásra lesz szükségünk emberelőnyben és emberhátrányban is – tekintett előre a 23 éves kapus. – Erőt kell mutatnunk, minden egyes játékosnak bizonyítania kell a vele szemben állónak, hogy jobb nála. Ha pedig ez a taktika esetleg nem jönne be, akkor jöhet a következő figura.”

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 perce

Szappanos Péter a szezon legjobb futballistája

Labdarúgó NB I
5 perce

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 perce

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik