Újvárosban Peking jegyében

R. B. B.R. B. B.
2008.02.08. 23:17
Címkék

Már csak tíz nap van a február 17-én kezdődő, imperiai olimpiai kvalifikációs tornáig. Az olaszországi viadal előtt péntektől vasárnapig Dunaújvárosban az utolsó felkészülési tornán vesz részt a női válogatott. A magyarok korábban Barcelonában és Pireuszban is ezüstérmet szereztek, hét mérkőzésből csak egyet veszítettek el. „Úgy érzem, tornáról tornára, meccsről meccsre egyre jobban megy a játék, ráadásul a parton is minden rendben, nagyon együtt van a közösség. Ha egységes a csapat, az a vízben is kamatozik” – mondta Primász Ágnes. A kiváló szélső szerint nem jelenthet problémát, hogy a négy riválisból kettővel (Görög- és Spanyolország) az olimpiai selejtezőn is találkoznak, mivel az évek óta szinte azonos felállásban pólózó csapatok sok újat már nem tudnak mutatni egymásnak. A Vodafonekupán a magyarok pénteken a görögökkel és a németekkel, szombaton a kanadaiakkal, vasárnap pedig a spanyolokkal mérkőznek. A dunaújvárosi uszodába a diákoknak pénteken ingyenes a belépés, a diák- és nyugdíjasbelépők 300, a felnőttjegyek 600 forintba kerülnek.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
1 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
22 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
26 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
44 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
45 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája