Útban München felé

A világhálón hol Tuzlát, hol Újvidéket, hol Loznicát tüntetik fel szülőhelyéül. Mi az igazság?A világhálón hol Tuzlát, hol Újvidéket, hol Loznicát tüntetik fel szülőhelyéül. Mi az igazság?

Tuzlai gyerek vagyok – vágta rá már-már hibátlan magyarsággal a 24 éves Mario Bozsics. – Igaz, fél Jugoszláviát bejártam, mire Magyarországra szerződtem: Tuzlából Fiumébe vezetett a család útja, majd nyolc év elteltével a szerbiai Loznicára költöztünk. Édesanyám ma is ott él, édesapám pedig Újvidéken lakik, ennek megfelelően itt is, ott is gyakran megfordulok.

Apai dicséret: fiam, mindent tőlem tanultál

Az internetes források abban egyetértenek, hogy édesapja remek játékos volt. Ki a jobb futballista, Zoran Bozsics vagy Mario Bozsics?

Ha abból indulok ki, hogy mindent aputól tanultam, akkor ő. Újvidéki otthonában fogja a magyar adásokat, ha a televízió közvetítette a Fehérvár mérkőzéseit, mindig megnézte, és ha látott tőlem egy-egy szép mozdulatot, rendre felhívta rá a figyelmem, hogy ezt tőle lestem el…

Jó a rúgótechnikája, remek a szerelőkészsége, nagy a munkabírása.

Köszönöm.

Pardon, ezt nem én mondom, szakértők jellemezték így.

Akkor nekik köszönöm. Szerintem sincs baj a rúgótechnikámmal, de talán ennél is fontosabb, hogy igazi küzdőnek tartom magam, a harc gyakorlatilag a véremben van.

Apropó, vér: bosnyák és szerb útlevél tulajdonosaként milyen állampolgárnak vallja magát?

Bosnyáknak! Boszniában születtem, az a hazám.

Habi Ronalddal élmény lesz együtt játszani

Olvastam egy korábbi nyilatkozatát, így szólt: „…ha lejár a szerződésem a Videotonban, szívesen igazolnék a Bayernbe.” Ha szabad kérdeznem: mit keres Újpesten?

Ez egy állomás München felé… Természetesen nem tettem le arról, hogy egyszer a bajoroknál folytassam, de ha úgy alakul, a Dortmund ajánlatára sem mondanék nemet. Komolyra fordítva a szót: úgy érzem, a német stílus fekszik nekem, a már említett harciasságomnak nagy hasznát vehetném a Bundesligában, biztos vagyok benne, hogy megállnám a helyem. Előbb persze a Megyeri úton kell bizonyítanom. Egyfelől nem aggódom, mert bízom magamban, másfelől viszont nehéz dolgom lesz, mert kiváló társak közé kerültem. Habi Ronalddal, például, régóta szerettem volna együtt játszani, ő még nálam is nagyobb harcos, élmény lesz mellette, esetleg előtte futballozni. A Fehérvárnak örökké hálás leszek, sosem feledem az ott eltöltött éveket, ám azt kell mondjam, hogy erősebb csapatba szerződtem. Továbbmegyek: a legerősebb magyar csapatba.

A Debrecen, az MTK vagy a Honvéd smafu?

Előbbi kettő lesz a legnagyobb vetélytársunk a bajnoki címért zajló harcban, ám a favoritok mi vagyunk. A kispestieket tisztelem, de szerintem ők csak a negyedik helyre futnak be. Egyébként az egyik legszebb emlékem a Honvédhoz kötődik: kétezer-öt augusztusában ellene szereztem az első magyarországi gólomat, jó messziről, kapásból lőttem a kapuba. A történethez tartozik, hogy a meccs előtti napokban beteg voltam, felvetődött, hogy nem is lépek pályára. Végül kezdtem, azonban húsz perc után olyan rosszul éreztem magam, hogy cserét akartam kérni, aztán váratlanul jött a gól. Ha nem velem esik meg, el sem hiszem, de ettől egy csapásra meggyógyultam, majd életem egyik legjobb teljesítményével rukkoltam ki. Remélem, Újpesten gyakran nyújtok hasonlóan jót.

A bemutatkozás mindenesetre jól sikerült: többen is dicsérték, milyen jól beszéli a nyelvünket.

Muszáj volt megtanulnom, mivel nem akartam tolmáccsal vásárolni a közértben… Bár tanárhoz sosem jártam, segítségben nem volt hiány. A legtöbbet Csizmadia Csabának köszönhetem, ő volt az, aki az első naptól fogva a gondomat viselte. Nem véletlen, hogy testvéremként szeretem, miként az sem, hogy a Magyarország–Bosznia-Hercegovina mérkőzést követően vele cseréltem el a mezem. Megtarthattam volna, hiszen az volt az első – és eddig az utolsó – válogatottságom, de így is a családban maradt…

Az Üllői úton még nem vesztett mérkőzést

Helytálló az információ, hogy minden összecsapás előtt megpuszilja a cipőjét?

Teljes mértékben. Mégiscsak a két lábam, no meg a két cipőm miatt tartok itt.

És az is igaz, hogy egyik kedvenc stadionja az Üllői úton található?

Igaz hát. Ott lettem kupagyőztes a Fehérvárral, ráadásul a velem felálló csapat egyszer sem kapott ki azon a pályán, a legtöbbször meg is vertük a Fradit. Úgyhogy már csak azért is bízom a Ferencváros feljutásában, mert akkor az Újpest jövőre biztosan számolhatna három ponttal…