Tartalékos lesz az oranje

Vágólapra másolva!
2008.02.06. 12:27
Címkék

Első spliti győzelmére ké szül a horvát válogatott szerdán, amikor Hollandiát fogadja. Furcsa, de a horvátok a Jugoszláviától való elszakadásuk óta nem tudtak nyerni az Adria partján, hat döntetlen (a hatodik a legutóbbi itteni fellépésükön, 2005-ben Brazília ellen) mellett két kudarc a mérlegük, de most fogadkoznak, megszakítják a rossz sorozatot. Már csak azért is illene, mert szövetségi kapitányuk, Slaven Bilic itt született.

„Örülök, hogy visszatérünk a Poljud Stadionba, ahol Európa egyik legerősebb gárdájával csapunk össze – mondta a mester. – Remélem, a találkozó a közönség és a szakma számára is olyan értékes lesz, mint a Brazília elleni volt. Már nem foglalkozunk az angolok elleni bravúros győzelmünkkel, de próbálunk erőt meríteni a Wembleyben mutatott játékunkból és megismételni a kitűnő teljesítményt.”

A vendégek is próbálják komolyan venni az összecsapást, ám Marco van Basten, az oranje szövetségi kapitánya nincs könnyű helyzetben. Sérülések miatt hiányzik a támadósorból Ruud van Nistelrooy, Robin van Persie és Arjen Robben, a középpályáról Orlando Engelaar, valamint Clarence Seedorf, míg a védelemből Andre Ooijer. Némi meglepetésre a volt háromszoros aranylabdás csak az AZ védőjét, David Mendest hívta be pótlólag, és hiába a csatárhiány, Liverpoolba Dirk Kuytnek nem is postázott levelet. A csatár jelzésértékűnek tartja az esetet, és már barátkozik az Eb-ről való távolmaradás gondolatával.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
2 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
3 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik