Soproni labdarúgók a REAC-ban

T. N., V. G.T. N., V. G.
Vágólapra másolva!
2008.02.06. 23:57
Címkék

Akár már csütörtökön tárgyalóasztalhoz ülhet a REAC vezetősége és a soproni önkormányzat, ám a megbeszéléseknek nem csupán a rákospalotai klub tavaszi vendégszereplése, hanem a futballkft. adásvétele is témája lesz. Ennek oka a villanyvilágítás, amely oly sok ígéret ellenére sem készült el a Budai II László Stadionban – halálra ítélve így a XV. kerületben az élvonalbeli labdarúgást.

„Nem akarok felelősöket keresni, a szabályok pedig világosan fogalmaznak – sajnálkozott Kutasi Róbert klubigazgató jelezve, hogy végképp nincs maradásuk Rákospalotán. – A tavasszal Sopron-REAC néven folytatjuk a bajnokságot, hét közben Budapesten edzünk, és csak az úgymond hazai mérkőzéseinkre utazunk Sopronba. Ami a nyári folytatást illeti: a következő napok legfontosabb kérdése az lehet, hogy a tizenötödik kerületi önkormányzat vezetői hajlanak-e egy REAC-utánpótlásbázis kiépítésére, illetve támogatására. Ha nem, a rákospalotai labdarúgásnak végleg befellegzett.”

Mint ismeretes, az elmúlt két esztendőben több kérője is akadt a rákospalotai futballkft.-nek, azonban Forgács József elnök – információink szerint – még 200 millió forintért sem volt hajlandó megválni szeretett klubjától. Tehát úgy számoltunk, hogy a gazdasági társaság mostani vételára elérheti a 300 millió forintot is – de a REAC név nem eladó.

„A futballkáefté pontos vételárát több tényező befolyásolja – hívta fel a figyelmünket Abdai Géza, Sopron alpolgármestere. – Olyan gazdasági társaságról beszélünk ugyanis, amelynek jelentős vagyona van.”

Ebben az esetben továbbra is kérdés, hogy ha a felek megegyeznek, akkor a soproni városvezetőség mennyi pénzt tudna erre a célra fordítani.

„Több befektetőjelölttel tárgyaltunk már – mondta az alpolgármester, de mondanivalója korántsem hatott ránk az újdonság erejével. – Legjobb lenne, ha az új tulajdonos azonnal beszállna, ám tudomásul kell vennünk, ha erre nincs rögtön lehetősége.”

A megbeszélések tárgyát képezi néhány korábbi soproni játékos sorsa is: Dancs Roland és Csikós Sándor már ismerkedik új csapattársaival, hiszen az ESMTK elleni felkészülési mérkőzés második félidejében pályára léptek a REAC-ban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
4 perce

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
19 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
21 perce

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
23 perce

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
32 perce

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
47 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik