Nem sikerült a nagy kísérletezés

Vágólapra másolva!
2008.02.06. 23:57
Címkék

AZ NS JÁTÉKOSÉRTÉKELÉSE

Fülöp Márton 5

Többször bizonytalankodott. A szlovák gól előtt kirohant a kapujából, ám egy pillanatra megtorpant, így joggal hibáztatható az egyenlítés miatt.

Czizmadia Csaba 5

A védőmunkáját megoldotta, lezárta a rá bízott területet, de nem tett túl sokat hozzá az amúgy sem látványos támadójátékhoz.

Juhász Roland 6

Egyértelműen dicsérhető. A tőle megszokott letisztult játékát mutatta, szerelései jók voltak, a passzai pontosak. A szögletrúgásoknál rendszerint feltűnt az ellenfél kapuja előtt: a hajrában gólt szerezhetett volna.

Vanczák Vilmos 5

Különösebb gond nem volt a futballjával, ám olyan szürkén játszott, hogy villanyfényes meccsen is alig lehetett észrevenni.

Lőw Zsolt 5

Sokszor késztették versenyfutásra, párharcait váltakozó sikerrel nyerte meg, de acélosabb ellenféllel szemben ez a foci semmit sem érne.

Szélesi Zoltán 5

Olykor eladott ugyan egy-egy labdát, de nagy hibája nem volt. Azért az látszott, hogy nincs meg a kellő összhang közte és Vass Ádám között.

Vass Ádám 5

Bár sokat futott, az összjátékban kevésbé volt pontos, nem is vállalt túl sok kockázatot, többségében inkább a biztos hátrapasszokat választotta.

Buzsáky Ákos 5

Nem játszott olyan akarással, mint a görögök ellen. Amiért dicsérhető, hogy neki legalább sikerült egyszer(!) középre lőnie a labdát az első félidőben. A szünet után középre húzódott, itt már jobban feltalálta magát.

Hajnal Tamás 4

A szabadrúgásai nem sikerültek, cselekre, egyéni megoldásokra – amelyekkel meglephette volna az ellenfelet – egyáltalán nem vállalkozott. Cseréje messzemenőkig indokolt volt.

Huszti Szabolcs 5

A szélsőjáték az erőssége, de ebből szerdán semmit sem mutatott. A második félidőben hamar lecserélték (ezt előzőleg megbeszélte vele a kapitány), de szerencsére csak azután, hogy szögletből gólpasszt adott.

Gera Zoltán 6

Csatárként kezdett,de nem volt túl veszélyes a kapura. Nem tudott vezéregyéniséggé válni, a góljáért azonban mégis az ő játéka volt dicsérhető.

A CSERÉK közül Dzsudzsák Balázsnak (6) néhány perc is elég volt arra, hogy igazolja jó formáját. Rövid idő alatt többet mutatott, mint az első félidőben a két szélső. Halmosi Péter (5) hol a bal, hol a jobb oldalon tűnt fel, akart, de nagyot nem tudott alakítani. Priskin Tamás (–) és Tőzsér Dániel (–) keveset játszott.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
8 perce

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
25 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik