Búcsú nélkül kellett távozniuk

Roger Byrne (1929–1958)Roger Byrne (1929–1958)

1954-től egészen a müncheni tragédiáig a futball előtt a rögbivel kacérkodó Byrne volt az MU kapitánya. A gárdával három bajnoki címet szerzett, az elsőhöz, az 1952eshez balszélsőként az utolsó hat fordulóban szerzett hét góljával járult hozzá, a másodikat (1956) és a harmadikat (1957) már hátvédként nyerte meg.

Tommy Taylor (1932–1958)

A kenyerét eleinte szénbányászként kereső ifjút 1953-ban rekordösszegért, 29 999 fontért vásárolta meg az MU a Barnsleytól. Taylor 189 manchesteri meccsen szerzett 131 góljával 0.69-os eredményességi mutatóig jutott, amit a mai napig senki sem tudott felülmúlni.

Liam Whelan (1935–1958)

„Ha ez a halál, készen állok rá. Remélem, mindannyian készen állunk” – mormogta a harmadik müncheni felszállás előtt a mélyen vallásos ír támadó. Nem tipikus befejező csatárként 98 mérkőzésen 52 gólig jutott a Manchester Unitedben.

Duncan Edwards (1936–1958)

Csapattársa, Wilf McGuinness szerint csak egyike volt a legnagyobbaknak, Sir Matt Busby és egy másik manchesteri edzőlegenda, Tommy Docherty viszont úgy vélte, ő volt a non plus ultra. Mindenki benne látta a nemzeti csapat következő nagy kapitányát. Ha nincs München, 1966-ban aligha Bobby Moore emeli fel a vb-trófeát.

Geoff Bent (1932–1958)

Ő volt Roger Byrne és Bill Foulkes örök tartalékja, 1951 és 1958 között mindössze 12 bajnokin jutott szóhoz. Belgrádba is csak azért utazott el, mert a csapatkapitány játéka sérülés miatt kétséges volt. Négy hónappal a müncheni katasztrófa előtt született meg lánya, Karen.

Eddie Colman (1936–1958)

Colman volt a legfiatalabb a Münchenben életüket vesztők közül. 1952-ben lett profi játékos, az 1955–56-os szezon során vált belőle alapember. A Manchesterben 107 tétmérkőzésen két gólt szerzett, a másodikat a Crvena zvezda elleni BEK-negyeddöntő első felvonásán.

Mark Jones (1933–1958)

A már rég megérdemelt első válogatott behívóját, illetve Gary fia után második gyermeke születését várta, de München miatt nem teljesülhettek be álmai. Az ötvenes évek Unitedjének első számú centerhalfja volt, 103 bajnoki mérkőzésen egy góllal segítette a vele két bajnoki címet nyerő csapatot.

David Pegg (1935–1958)

Sokak szerint Pegg lehetett volna Tom Finney utóda a háromoroszlános nemzeti tizenegyben, de a sors csak egy válogatott meccset engedélyezett neki. 127 találkozón elért 24 góljával igyekezett hasznos tagja lenni az 1956-ban és 1957ben bajnok MU-nak.