24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.02.06. 23:57
Címkék

Elnöki látogatásElnöki látogatás

BUDAPEST. Folyamatosan javul Grosics Gyula egészségi állapota. Az Aranycsapat korábbi kapusa elhagyhatta a Kútvölgyi úti kórház intenzív osztályát, és a belgyógyászati klinika egyik különszobájában kapott helyet, ahol szerdán meglátogatta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is.

Sérültek nélkül

SIÓFOK. Nem tart igényt Müller Zsoltra a BFC Siófok újdonsült vezetőedzője, Aldo Dolcetti, így a Győri ETO labdarúgója viszszatért csapatához. A térdszalagműtétre váró Kanta Szabolcs nem utazott el a törökországi edzőtáborba, és idehaza maradt Fülöp Zoltán, illetve Miklósvári János is. Az újonnan szerződtetett Magasföldi József csak két hét múlva végezhet teljes értékű munkát.

Két pont mínusz

MOSONMAGYARÓVÁR. Jogerőre emelkedett, hogy az MLSZ versenybizottsága két pontot levont a Mosonmagyaróvári TE együttesétől, miután az NB II Nyugati csoportjában szereplő klub nem rendezte tartozását a Magyar Labdarúgó-szövetségnek.

Karcagról igazolnak

CEGLÉD. Erősödhet a Ceglédi VSE kerete: az NB II Keleti csoportjában szereplő klub szerződtette a karcagi Ramos Istvánt. Vélhetően klubtársa, Mihail Repjuk is Simon Antal csapatánál folytatja, ám az ukrán középpályással még egyeztet a vezetőség. Távozott viszont három védő, Szepes Richárd, Cseh Norbert és Abdel Mazsid Ijad, Fűz Endre kapust pedig kölcsönadták.

Felszámolás visszavonva

DUNAÚJVÁROS. Visszavonta a Dunaújvárosi FC elleni felszámolási kérelmét a Fészek Szakoktató Kft. A közelmúltban a Fejér Megyei Bíróság rendelt el felszámolási eljárást, amelynek határozata 2008. január 31-én érkezett meg. A fellebezésre 15 nap állt rendelkezésére, ám a kezdeményező cég a helyi labdarúgás fennmaradására hivatkozva visszavonta kérelmét.

Bene Ferenc gondjai

KOZÁRMISLENY. A Kozármisleny SE játékosa, a házi gólkirály Lauer Norbert nem készülhet csapatával, mert combizomhúzódást szenvedett. A labdarúgóra több hétig nem számíthat Bene Ferenc edző. Kisebb a gond Helesfay Richárd kapussal, aki egy kifutás után társával ütközött – fájlalta a bokáját, illetve a lábfejét, de az orvosok szerint hamarosan újra védhet.

Legfrissebb hírek

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 perce

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
11 perce

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
20 perce

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
34 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
2 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik