Az első pekingi érem

K. E.K. E.
2008.02.05. 14:49
Címkék

Gyurta Dániel úszott először az olimpiai uszodában (100 méter mellen), és az ő nevéhez fűződik a pekingi tesztverseny első magyar érme is. A magyar sportoló a harmadik legjobb idővel került be a 200 méteres mellúszás döntőjébe, ahol 2:13.98-as idővel ezüstérmes lett. A győzelmet a japán Tateisi Rjo szerezte meg.

„A japánoknál ez a viadal egyben válogatóverseny is, úgyhogy számukra egyáltalán nem másodlagos az időeredmény – mondta el Kiss László szövetségi kapitány. – A versenyről hiányzott az olimpiai és világbajnok Kitadzsima Koszuke, aki védettséget élvez. Danival elégedett vagyok, hiszen javított az előfutamban elért eredményén, annak ellenére, hogy a finálét reggel rendezték, általánosságban elmondható, hogy délelőtt rosszabb eredmények születnek, mint a délutáni előfutamok során.”

Cseh László, aki továbbra is küzd az átállással, a negyedik helyen ért célba ezen a távon. Aztán vasárnap délután, a kétszáz vegyes előfutamában könnyedén úszta meg a harmadik legjobb időt (2:04.78) a halásztelki fiú, míg Szepesi Nikolett 200 háton a legjobb időt (2:14.31) érte el.

„Laci továbbra sem alszik éjszakánként, pedig úszóink már negyedik napja vannak Pekingben. Egyelőre úgy tűnik, hogy az olimpia előtt betervezett hét nap nem lesz neki elegendő az akklimatizálódásra –

folytatta a kapitány. – A délutáni előfutamok során jobban úszik Laci, a kétszáz mell legalábbis ezt mutatta, így aztán mindannyian kíváncsian várjuk, hogy milyen teljesítményt nyújt a kétszáz vegyes döntőjében hétfő délelőtt. Niki Antje Buschschultéval került egy előfutamba kétszáz háton, örvendetes, hogy legyőzte a német lányt.”

Legfrissebb hírek

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 perce

Magyar aranyérem az ökölvívó Eb-n!

Ökölvívás
22 perce

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
25 perce

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
40 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
44 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
1 órája

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
1 órája