Az elődjénél is járt

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
Szorítja az idő, ezért nemhogy napokat, de még perceket sem vesztegethet Hajdu János, a márciusi olimpiai selejtezőre készülő női válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya, aki sorra látogatja az élklubokat.

Az új női szövetségi kapitány, Hajdu János sürgősen munkához látott. Elképzelése szerint mielőbb felkeresi a kerettagokat adó klubokat, beszél a játékosokkal, a szakosztályok vezetőivel és edzőivel. Közli velük, hogy az első keretedzést március 18-án tartja, s attól kezdve csak húsvétkor (március 23-án és 24-én) kapnak pihenőt a lányok (a nimes-i háromnapos olimpiai selejtezőre március 27-én utazik el a csapat).

„A kluboknál nem csupán udvariassági látogatást teszek – mondta a mester. – Beszélek a lányokkal, valamint a szakvezetőkkel, hogy mindenki tudja, kire számítok az olimpiai selejtezők előtti igen rövid, másfél hetes felkészülésben. A keret tizenhat tagú lesz, s a gerincét továbbra is azok alkotják, akikkel elődöm, a Hypo élén álló Németh András is számolt. Gyökeres változtatásnak most semmi értelme sem lenne, ugyanakkor a keret nyitott. Akinél kiemelkedő formajavulást látok, az bekerülhet, akinek a teljesítménye pedig hirtelen és tartósan hanyatlik, az aligha. Peking előtt aztán több időnk lesz a közös munkára, de túl nagy változtatásokat akkor sem tervezek.”

A kapitány első útja Bécsbe vezetett, ahol Németh Andrással, valamint a Hypo NÖ menedzserével, Gunnar Prokoppal baráti beszélgetés keretében egyeztetett, s mindketten közölték, támogatják őt. Abban is megállapodtak, hogy húsvét előtt vagy után egy-két nappal a Hypo ellen zárt kapus tesztmeccsen gyakorol a magyar csapat a nimes-i selejtezőre (a legvalószínűbb, hogy nagyszombaton, március 22-én csapnak össze). Ezt követően beszélt Tóth Tímeával és Kirsner Erikával.

Hajdu János hazafelé Győrött megszakította útját, s tárgyalt az Audi ETO kerettagjaival, valamint klub- és szakmai vezetőivel.

„Az újvárosiakhoz, valamint a Fradihoz, Debrecenbe és a Cornexihez csak a kövekező napokban jutok el – folytatta Hajdu János. – Közben tárgyalok a keretet

segítő stáb jelöltjeivel is. A győri kapusedzővel, Bakos Istvánnal gyakorlatilag megállapodtam, s az is biztos, hogy egy nő is bekerül a segítőim közé, de nem biztos, hogy pályaedzőként, mert még gondolkodom, hogy a selejtező előtt kell-e kolléga erre a tisztségre. Peking előtt viszont több segítőt is szeretnék felkérni, hogy a részfeladatokon megosztozzunk.”

A kapitány országjárása és tárgyalásai befejeztével február 20-án jelöli ki a keretet és a stábot a selejtezőre.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
7 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
8 perce

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
28 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Kisvárda–Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
1 órája

NB II: két gól Karcagon, vezet a Szentlőrinc a baranyai rangadón – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik