Pau Gasol a Lakersé

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.02.02. 23:45
Címkék

Blockbuster move. Ezt a kifejezést használják az északamerikai profi kosárlabdabajnokság, az NBA szakzsargonjában, ha egy sztárjátékos csapatot vált. Szombaton szenzációszámba menő átigazolás rengette meg Los Angelest, amikor kiderült, hogy Pau Gasol a Lakersben folytatja pályafutását. Az „angyalok városának” együttese fantasztikus vásárt csinált vele, mert mindössze Kwame Brownt, Javaris Crittentont, Aaron McKie-t, Marc Gasol – Pau öccse – megvásárlási jogát, valamint két első körös draftjogot (2008, 2010) adott a klasszisért.

„Elégedettek és boldogok vagyunk, hogy az üzlet létrejött. Pau kiforrott, érett kosárlabdázó, és még mindig fiatal. Nagyon megerősödtünk vele, azt hiszem, hogy rövid és hosszú távon is megoldódtak a gondjaink a leigazolásával” – állt a Lakers hivatalos bejelentésében Mitch Kupchak általános igazgató éljenzése.

A 27 éves, 213 centiméter magas katalán erőcsatár előbb szülővárosának világhírű gárdájában, a Barcelonában hívta fel magára a figyelmet, majd két éven át tartó folyamatos fejlődése és remeklése után az Atlanta draftolta, vagyis megszerezte a játékjogát. A Hawks azonban rögtön el is cserélte őt Shareef AbdurRahimra a Vancouver Grizzlies csapatával, a Memphis elődjével. Gasol az NBA-ben sem torpant meg, első idényében az év újoncának választották, majd stabilan hozta a húsz pont körüli pontátlagot és kilenc körüli lepattanózást. A magasságához képest vajkezűnek számító kosaras, aki nemcsak a gyűrű közelében, hanem középtávolról és a hárompontos vonalon túlról is remekül céloz, a válogatottban is szárnyalt, Spanyolország színeiben 2006-ban világbajnoki címet szerzett, s ő lett a torna legjobbja is. Kobe Bryant, a Lakers szupersztárja széles vigyorral nyugtázta, hogy egy kiváló társsal gazdagodott a csapat.

„Most már szinte minden adott ahhoz, hogy begyújtsuk a rakétákat. Remek játékosok, erős kispad, zseniális edző. Hamarosan beindulunk” – jósolta a kiválóság, aki örömében 46 ponttal terhelte meg Kanadában a Toronto Raptors gyűrűjét az NBA 91. játéknapján.

Legfrissebb hírek

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
9 perce

La Liga: Real Madrid–Villarreal

Spanyol labdarúgás
31 perce

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
36 perce

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
52 perce

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
53 perce

A Honvéd az Atomerőműt is megverte, a Szolnok is hibátlan maradt a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
53 perce

Női kosárlabda NB I: négy csapat is a harmadik győzelmét szerezte meg

Kosárlabda
1 órája

Női vízilabda ob I: a BVSC legyőzte a Dunaújvárost

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik