Erőt ad neki a hazai arany

K. E.K. E.
2008.01.22. 01:34
Címkék

A jégtáncosok kötelezőjével és a párosok rövid programjával kedden kezdődik meg Zágrábban az Európa-bajnokság. A szombatig tartó viadalon a nők mezőnyében Sebestyén Júliáért és Hadford Katherináért, a férfiak között Vardanjan Tigranért, míg a jégtáncosoknál a Barta Krisztina, Tóth Ádám kettősért szoríthatunk.

A legfontosabb kérdés persze ezúttal is az: sikerül-e éremmel hazatérnie a két hete az országos bajnokságon hetedik bajnoki címét szerző Sebestyén Júliának? A tavalyi kontinensviadalra úgy utazott el a legjobb magyar női műkorcsolyázó, hogy két Grand Prixversenyen is dobogóra állhatott (egy arany- és egy ezüstérmet szerzett), aztán Varsóban nem sikerült a kűr, így Sebestyén a kilencedik lett. Ennél többre és jobbra számított, mint ahogyan most is, annak ellenére, hogy ebben a szezonban a GP-viadalokon csak egy ötödik és egy hetedik hely jutott neki.

„Úgy érzem, jól felkészültem, szeretnék két hibátlan vagy majdnem hibátlan programot futni – mondta Sebestyén, akinek formájáról sokat elárul, hogy az országos bajnokságon több szakember állította: még sohasem látták őt ennyire magabiztosan, lendületesen és szépen korcsolyázni. – Erőt ad,

hogy az országos bajnokságon jól sikerült a rövid programom, és sokan dicsértek. Szükségem is lesz önbizalomra, hiszen a viadalon legnagyobb riválisaim olasz, svájci, finn és grúz versenyzők lesznek, és minden bizonnyal az dönt majd, hogy azon a két napon melyikünk lesz a legösszeszedettebb lelkileg, szellemileg, idegileg.”

Sebestyén edzője ennél merészebben fogalmazott, és bár tanítványa soha, egyetlen világverseny előtt nem bocsátkozik jóslatokba, Gurgen Vardanjan meglehetősen nagy célokat álmodott meg, igaz, a mondat végét azért elharapta: „Juli fantasztikusan dolgozott az elmúlt hónapokban, nagyon erős programjai vannak, képesnek tartom őt arra, hogy bekerüljön az első háromba, sőt arra is, hogy akár…”

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 perce

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
35 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
54 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája