Az égi asztalnál
Bobby Fischer élete meghökkentően sok szálon kötődik hazánkhoz. Kezdve azon, hogy biológiai apja – a CIA aktái szerint ezt 99.99 százalékos bizonyossággal állíthatjuk – egy bizonyos dr. Paul Felix Nemenyi, azaz Neményi Pál volt. Neményi 1895. június 5-én Fiuméban született zsidó családba. Később a budapesti és a berlini műszaki egyetemen tanult, majd Koppenhágában és a londoni Imperial College-ban kapott kutatói ösztöndíjat, ahogy azt a két kiváló angol zsurnaliszta, David Edmonds és John Eidinow által írt „Bobby Fischer goes to war” – Bobby Fischer háborúba indul – című könyvben olvashatjuk. Neményi 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol Washingtonban, a Haditengerészeti Kutatólaboratóriumban vezető pozíciót töltött be. 1952. március 1-jén, életének 57. évében halt meg. Fischer édesanyja, a lengyel zsidó származású Regina Wender kommunista szimpatizáns volt, csakúgy, mint a „hivatalos” édesapa, HansGerhardt Fischer. A Központi Hírszerző Ügynökség mindkettőjüket figyelte, s később Bobbyról is dossziét vezetett. A házaspárról feltételezték, hogy a KGB ügynökei, húsz éven át hallgatták le Regina és Gerhardt telefonbeszélgetéseit. Így logikus módon került a CIA látókörébe Neményi, aki egy évvel Bobby születése előtt ismerkedett meg Coloradóban Reginával, ahol a férfi matematikaprofesszor-segédként dolgozott.
Számos közvetett bizonyíték támasztja alá Neményi apaságát. Regina és Gerhardt 1939 óta távol éltek egymástól, jóllehet hivatalosan csak 1945-ben váltak el. Másrészt miután Bobby megszületett, Neményi különleges érdeklődést tanúsított a fiú iránt. Amikor Regina New Yorkba költözött, titokban – de ez a CIA előtt nem maradt titok –, Neményi fizette a lakás bérét, majd később a tandíjat is a magániskolában. Miután Neményi meghalt, Regina kétségbeesett levelet írt a professzor „hivatalos” fiának, Peternek, afelől érdeklődve, édesapja nem hagyott-e némi pénzt Bobbyra, ugyanis nagy szegénységben élnek, nincs pénzük ennivalóra s még arra sem, hogy megjavíttassák Bobby cipőit.
Később Fischernek már nem voltak anyagi gondjai, az 1972es, reykjavíki, Szpasszkij elleni vb-döntő pénzalapja 250 ezer dollár volt, amikor pedig 1992ben az akkor embargó által sújtott Jugoszláviához tartozó Szveti Sztefan szigetén, majd Belgrádban megvívta – és 10:5re megnyerte, 15 döntetlen mellett – a Szpasszkij elleni „nosztalgia-visszavágót”, 3.33 millió dollárt kapott a páros meccset rendező szerb bankár szélhámostól, Jezdimir Vasziljevicstől.
