Ismét három gól a hátrány

R. B. B.R. B. B.
2008.01.19. 01:55
Címkék

Látszólag kedvező helyzet ben van a Szeged-Beton VE a Brendon-UPC-ZF-Eger elleni visszavágó előtt, mert az első mérkőzésen 11–8-ra legyőzte riválisát. Az egriek azonban lassan „sportot űznek” a gyengébb teljesítmények után elért nagy sikerekből. Előbb a Vodafone Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Vasas elleni idegenbeli, háromgólos vereség után büntetőkkel verték ki a piroskékeket, majd a négyes döntőben, a Ferencváros elleni gyengélkedés után parádéztak a másnapi fináléban a Honvéd nagy bánatára. Az Egernek most is jelentős formajavulásra lesz szüksége a továbbjutáshoz a bajnokságban második legkevesebb gólt kapó Szeged ellen. Érthetően mindkét együttes rendkívül komolyan veszi az összecsapást, ennek érdekében a héten még bajnoki mérkőzést sem játszottak. Az Eger szombaton és vasárnap tudta le a 12. és 13. fordulót, mégpedig a kemény munkának betudhatóan harmatos teljesítménnyel – a finomhangolás erre a hétre maradt. A Szeged jövő szerdára halasztotta az Újpest elleni találkozóját, míg a BVSC elleni, elmúlt szombati bajnoki előtt a Partizan Beograddal játszott felkészülési mérkőzést.

A hazaiaknál a kezét törő Kiss Csaba továbbra sem játszhat, a többiek egészségesek, míg a másik oldal teljes fegyverzettel készül a mérkőzésre. Lehmann Istvánnak ugyan gyakorlás közben felszakadt a szemöldöke, efféle apróságok azonban nem akadályozhatják meg Lehmannt (és mást sem) abban, hogy játsszon a sorsdöntő mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
20 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
33 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
43 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
46 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
54 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
59 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 órája