Péntek reggel, egy reykjavíki kórházban elhunyt Bobby Fischer, a sakkozás tizenegyedik világbajnoka.
Legalább annyira csodálták kivételes játékáért, mint amennyire gyűlölték nehezen elviselhető, kötekedő természete miatt. Lehetett őt szeretni vagy utálni, de egy biztos: az amerikai születésű nagymester színre lépésével megpezsdült a sportág, s nem csupán szűken vett szakmai értelemben: az extravagáns zseni a sakkozás felé fordította a média figyelmét, ezzel (is) kikényszerítve a tornák rendezőiből a magasabb pénzdíjakat.
Már gyerekkorában rendszeresen megfordult New York parkjaiban, figyelte az amatőröket. Szokása volt, hogy a hátrányosabb állásban lévőket megszólítva egy dollárban fogadott, hogy megfordítja a partit. Ritkán állt fel vesztesként.
Bár imádta a 64 mező világát, a pénzt sem vetette meg, kimondottan anyagias volt. Pontosabban éreztette, hogy ki diktál. Szinte mindennel kapcsolatban volt kikötése: megszabta a figurák formáját, az asztal színét, sőt még a vécéülőke magasságát is. Betegesen irtózott a kameráktól, nem egy partija forgott veszélyben emiatt, többek között a szovjet Borisz Szpasszkij elleni, botrányokkal tarkított 1972-es vb-fináléja is. Ha valaki segítette, többnyire nem honorálta, illetve az volt a fizetség, hogy Bobby Fischernek dolgozhatott.
A tábla mellett viszont igazi gentlemanként viselkedett. Mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy legyőzze őt, bár meg volt róla győződve, hogy ez lehetetlen. „Én vagyok a legjobb a világon, és készen állok, hogy ezt bizonyítsam” – mondogatta.
Végül követelőző természete okozta a vesztét. A szovjet Anatolij Karpov elleni páros mérkőzése 1975-ben azért maradt el, mert nem fogadta el a találkozó feltételeit, amelyeket a Nemzetközi Sakkszövetség szabott. Miután megfosztották trónjától, visszavonult.
Rengeteg szál fűzte a magyarokhoz, illetve Magyarországhoz. Vér szerinti apja egy fizikus, Neményi Pál volt. Levelezett Rajcsányi Zitával és Kubát Jánossal, akik végül jelentős érdemeket szereztek abban, hogy a Szpasszkij elleni visszavágó erejéig 1992-ben visszatért önkéntes száműzetéséből. A 90-es években hazánkban élt, ez idő alatt Lékó Péterrel is kapcsolatba került.
Miután az 1992-es, Szpasszkij elleni – talán mondani sem kellene –, ismét megnyert találkozót Szlobodan Milosevics akkor kereskedelmi embargó alatt álló Jugoszláviájában rendezték, élete végéig bujkálnia kellett az amerikai hatóságok elől. Nyilatkozataiban számos esetben kelt ki az Egyesült Államok politikája ellen. Hosszú évekig Japánban élt, majd az izlandi állampolgárságot felvéve Reykjavíkba költözött, ahonnan élete végéig nem mozdult ki.
A sors iróniája, avagy Bobby utolsó fricskája, hogy a 64 mező modern kori lovagja 64 éves korában hunyt el.