Nem bírta a el a hatalmas nyomást

2008.01.16. 00:20
Címkék

Időnként jól, időnként rosszul teniszezett Makarova ellen. Miért?Időnként jól, időnként rosszul teniszezett Makarova ellen. Miért?

Az első játszmában nem éreztem a játék ritmusát, kellett egy kis idő, mire belelendültem, de aztán sikerült felvennem a tempót. A második szettre azonban újra szétesett a játékom, a legrosszabbkor rontottam könnyű labdákat, és ütöttem kettős hibákat, a harmadik játszmában pedig már a meccshiány is érződött a játékomon – elvégre ez még csak a második egyesmérkőzésem volt az új évadban. Összességében azonban nem teniszeztem rosszul, csak fejben nem tudtam megbirkózni a rajtam lévő nyomással.

Sikerült már megemésztenie a vereséget?

Közvetlenül a találkozó után természetesen eléggé szomorú voltam, de nem vagyok elkeseredve, igyekszem tanulni a hibáimból. Nagyon várom már a páros és a vegyes páros küzdelmeit, fontos, hogy minél több mérkőzést játsszak. A budapesti Fed-kupa-mérkőzéseken szeretném megmutatni a magyar közönségnek, valójában mire vagyok képes.

Mire számít a folytatásban?

A játékommal nincs baj, az edzéseken kiemelt játékosokat is rendszeresen le tudok győzni, de azt egyelőre nehezebben dolgozom fel, hogy már kiemelt vagyok, hogy nagyobb lett az elvárás velem szemben. Idő kérdése, hogy ehhez hozzászokjak, vagy még jobb játékkal kompenzáljam, hogy lélekben még nem vagyok elég erős. Mindenesetre keményen dolgozom tovább.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
4 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
4 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
4 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
5 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
5 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
5 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája