Szoros csatában nyert a bajnok

2008.01.14. 23:35
Címkék

EGY FECSKE NEM CSINÁLT NYARAT Edwin Draughan szenzációsan kosárlabdázott, mindhiába. A MAFC 25 éves, 196 centiméteres amerikai bedobója 32 pontot, közte két hárompontos kosarat dobott, leszedett nyolc lepattanót, és a vállán cipelte csapatát a szolnokiak ellen, ám a hajrában kissé elfáradt a rá nehezedő tehertől, és nem tudta győzelemre vezetni a budapestieket.

GÓBI GYŐZELEMMEL TÉRT VISSZA Miután a 2008-as év elején anyagi gondjai adódtak a fővárosi együttesnek, két meghatározó játékos is elhagyta a MAFC-ot: az amerikai irányító, Jermayne Thomas Körmendre, míg Góbi Henrik Szolnokra igazolt. A 36 éves center két héttel távozása után máris visszatért a fővárosba, ahol ezúttal ellenfélként lépett a parkettre.

Kovács László a Kaposvári KK ügyvezető elnöke értetlenül áll az esettel szemben. Mint mondta, ők már nem tartoznak sem a játékosnak, sem a menedzsernek, ezért sem értik a történteket. „A KKK nem engedheti meg, hogy élő szerződéssel rendelkező játékosa következmény nélkül, külső befolyásoló tényezők hatására távozzon. Az ügy tisztázása érdekében a szükséges lépéseket nyomban megtesszük” – mondta Kovács. Az ügyvezető hozzátette, új játékos után néznek, ám a Sopron (szerda) és a Falco (szombat) elleni összecsapásra még a jelenlegi szűkebb kerettel készülnek. J. R. ½

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
1 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
1 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
1 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
1 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
1 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája