Csodálatosan szép az élet

„Jó lesz holnap edzeni, már most várom, ott találkozunk!”

Szombat este, egy órával a PSV Feyenoord elleni 1–0-s győzelmet követően Dzsudzsák Balázs ezzel a mondattal búcsúzott tőlünk.

Vasárnap kora délután ugyanúgy ragyogott az arca, mint fél nappal korábban.

A játékosok közül utolsóként vonult le a De Kuip gyepéről, többször is viszszasétált a PSV szurkolói elé. Az ünneplésből sosem elég?

Létezik határ, de ott, akkor majd kibújtam a bőrömből – mondta a csapattagokkal és hozzátartozóikkal közös ebéd után a hétszeres válogatott középpályás. – A szombat esti találkozó nekem annyi mindenben újdonságot jelentett: pályára léphettem a PSV-ben, ráadásul rögtön rangadón, ötvenegyezer ember jelenlétében… Enynyi néző előtt életemben nem futballoztam. Imádtam, hogy a lefújást szurkolóink követően megtapsoltak. Hallottam, hogy a nevemet kiabálják. Egy hete vagyok a PSV labdarúgója, és máris mesébe illő élményekkel gazdagodtam. Néhány napja még arra gondoltam, jó lenne bekerülni a tizennyolcas keretbe, ehhez képest megkaptam a bizalmat, sőt végig a pályán voltam. Fordult a világ: most már az bánt kissé, hogy helyzeteim közül egyet sem sikerült értékesítenem. Az öröm állandó, hogy itt vagyok, de ez nem mehet a munka rovására, szóval hétfőtől a következő edzésekre és a soros mérkőzésre koncentrálok.

Tudja, ki lesz az ellenfél?

Persze, a Venlo.

Csapattársai egyesével odaléptek önhöz a lefújás után, ölelgették, a kezét rázták. Emlékszik arra, mit mondtak közben?

Középcsatárunk, Danko Lazovics és a csapatkapitány Timmy Simons például azt, hogy „Big man, well done!” (Nagy voltál, jól csináltad!) Mindenki gratulált a bemutatkozáshoz.

A vezetőedző, Sef Vergoossen egyenként is értékeli a játékosokat?

Nem, de a pályaedzők valamennyien megdicsértek. Sef Vergoossen az edzést megelőző taktikai megbeszélésen a szombat esti pozitívumokat és a hibákat elemezte körülbelül félórán keresztül.

Rotterdamban azt nyilatkozta, kihajtotta magát, a keze is remeg a fáradtságtól.

Nagy iramú mérkőzés volt, szélsőként is gyakran vissza kellett lépnem védekezni, szóval becsülettel kihajtottam magam. A félidőben egyébként az is szóba került, hogy balhátvédként kell folytatnom a mérkőzést, Eduardo Alcides ugyanis jelezte, hogy megsérült, és nem tudja, meddig bírja a versenyfutásokat. Megkérdezték, vállalom-e a visszaállást. Mit mondhattam volna? Azért örülök, hogy erre végül nem került sor, habár társamat utóbb le kellett cserélni.

Két-három rövid, de biztos passz lendítette túl szombat este a kezdeti megilletődöttségen – az egyszerűség kifizetődőnek bizonyult.

Átéreztem, nincs idő szólózgatni, eldöntöttem, hogy ha legközelebb hozzám kerül a labda, a biztos megoldást választom. Maga a gondolat lehiggasztott, a kivitelezés pedig megnyugtatott és felbátorított.

A csapattársak teljes nevénél könnyebb kérdés: ki a jelenlegi PSV két legjobb futballistája?