Berki lakást kapott

K. E.K. E.
2008.01.11. 23:19
Címkék

Bár még nem dőlt el, indulhat-e a pekingi olimpián Berki Krisztián, klubja, az Újpesti Torna Egylet továbbra is kiemelten foglalkozik a lólengés világbajnoki ezüstérmesével, és – a hazai „móditól” talán kissé szokatlanul – mindent megtesz azért, hogy Berki zavartalanul készülhessen az idei versenyekre. Talán az olimpia is ezek közé tartozik majd. Az egyetlen szabadkártya sorsáról január 31-ig dönt egy háromtagú testület.

„Ebben az ügyben semmilyen hírt nem kaptam még. Várom, hogy csoda történjen – mondta Berki. – Kvótám ugyan még nincsen, újabb elismerést viszont kaptam, ezúttal a klubomtól. Az UTE ugyanis a negyedik kerületben egy lakást biztosított számomra, így csak az edzésekre és a felkészülésre kell összpontosítanom, nem kell naponta órákat eltöltenem az autóban. Kókáról, amely nagyjából ötven kilométerre fekszik Budapesttől, bejárni bizony elég fárasztó volt nap mint nap. Az egyesület már eddig is maximálisan támogatott erkölcsileg és anyagilag egyaránt, úgyhogy az én dolgom már tényleg »csak« annyi, hogy a versenyekre tökéletesen felkészüljek.”

Eredményesség szempontjából Berki elmúlt éve kiváló volt, hiszen megvédte Európabajnoki címét, második lett a világbajnokságon, és három Világkupa-versenyről tért haza aranyéremmel. Ne feledjük: Berki Krisztián egy éve az UTE versenyzője, így talán nem téves a megállapítás, hogy az együttműködés, a közös munka meghozta gyümölcsét.

„Krisztián kiváló sportoló, örülünk, hogy egyesületünket erősíti. Zavartalan és nyugodt felkészülése érdekében a negyedik kerületi önkormányzat segítségével biztosítunk számára egy lakást, mert mindannyiunk érdeke, hogy csak és kizárólag a tornára, az edzésekre koncentráljon. Számunkra nem kérdés, hogy az olyan versenyzőt, mint Berki Krisztián, támogatnunk kell, amiben csak lehet” – indokolta

a döntést Őze István egyesületi elnök.

Legfrissebb hírek

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
19 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
28 perce

A Mercedes erősen kezdett, de Antonellinek lesz mit bepótolnia – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
46 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
1 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
1 órája

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
1 órája