Kézcsók, szobor meg minden…

Sokan most azt mondják, ha ezt az utolsó hetven napot egy jótékony „delete” gomb megnyomásával törölni lehetne a történelemből, akkor Kovács Ágnes pályafutása egységes egész lenne, egy olimpiai, két világ- és hét nagy medencés Európa-bajnoki címmel, ötvenhárom magyar bajnoki aranyéremmel. Ám ilyen gomb legfeljebb a számítógépen létezik, a való élet – hál’ istennek – nem virtuális bulvárbohóckodás, itt minden élesben történik, másrészt Ági karrierjénél így is kevés kerekebb, dicsőségesebb létezik az egyetemes sport történetében.

Azért azt rögzítsük, hogy a szerda déli búcsú-sajtóértekezlet egy kicsit bizarr volt, sőt groteszk, viszont – mondom ezt annak ellenére, hogy megannyi, a helyszínen érdeklődő kolléga megpróbált meggyőzni az ellenkezőjéről – abszolúte őszinte. Bár Ági előre megírt szöveget próbált felolvasni, érzései minduntalan elragadták, rögtönzésekbe bonyolódott, olykor olyan elemeket is szőtt az előzményekbe, amelyeket nem kellett volna – maga Gyárfás Tamás szövetségi elnök, Ági feltétlen, tűzön-vízen keresztüli támogatója is megjegyezte ezt privátim –, például az október 30-i, borzalmasan sután végrehajtott, majd még borzalmasabban kommunikált doppingellenőrzést és annak tragikus utóéletét.

Volt itt köszönetnyilvánítás a szülőktől az edzőkön át a szövetségi vezetőkig mindenkinek, akár egy Oscar-díj átadáson, még a Nike-nak is, amely – ha valaki nem tudná – „egy sportszergyártó cég”. Mindez azonban mellékes. Még ha a búcsú – amely nem is búcsú, ezt kéretik nem leírni a sajtónak! – kicsit magyarosra is sikeredett. A lényeg ugyanis ennyi: Áginak kézcsókkal s idővel szoborállítással tartozik a magyar sporttársadalom, sőt legyünk mi is magasztosak – a haza. Mert1997 és 2004 között, hét szűk esztendőn át bizonyos Kovács Ágnes volt az azelőtt s – bár kisebb léptékben – azóta sikereket szállító magyar úszósport „esernyőtartója”, rajta kívül ebben az időszakban olimpián és vb-n senki sem szerzett aranyérmet. Azért a Nike-t nem kellett volna belekeverni…