Ahonen csúcsközelben

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 17:53
Címkék

Miután Innsbruckban szélvihar tombol, a négysáncverseny harmadik viadalát ugyanott rendezték meg, ahol vasárnap a negyediket fogják: Bischofshofenben. Az osztrákok joggal reménykedtek népünnepélyben, már csak azért is, mert a selejtezőben Gregor Schlierenzauer 145 méterre javította a sáncrekordot. A versenyen azonban hoppon maradt az osztrák különítmény, hiszen a veterán finn Janne Ahonen diadalmaskodott megelőzve az osztrák Thomas Morgensternt, valamint az első sorozat után még a 18. helyen álló svájci Simon Ammannt. Ahonen ezzel átvette a vezetést a négysáncverseny összetettjében, és jó esélye van arra, hogy pályafutása során ötödször is megnyerje a sorozatot (korábban 1999-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban lett első).

Legfrissebb hírek

Gyuláról indul Veszprémban zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
3 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
29 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
33 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
57 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik