Változások Fehérváron

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.01.02. 23:26
Címkék
December 30-án még Palkovics Krisztián mellett játszhattak, három nappal később viszont felbontották szerződésüket: a két alulteljesítő légiós, Kurt MacSweyn és Michál Stastny már nem az Alba Volán játékosa.

Úgy tűnik, búcsúajándék volt, hogy a kanadai Kurt MacSweyn és szlovák Michál Stastny vasárnap az első sor tagja lehetett az Alba Volán jégkorongcsapatában. Az új év második napján ugyanis mindketten kézbe kapták munkakönyvüket.

„Nem hiszem, hogy nagyon meglepődtek volna, talán egy kicsit – mondta idősb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. – Az oka az lehetett, hogy mégsem mindennapos, ha az ember reggel edzésre érkezik, és közlik vele, többé már nem kell. Mindazonáltal szándékosan léptünk most, mégiscsak túl vagyunk már az ünnepeken, így tiszta lappal lehet kezdeni az új évet.”

Adódik a kérdés, mi történt az Olimpija Ljubljana elleni meccs óta, akkor ugyanis Ocskay az egyik szünetben csak pedzegette, hogy MacSweyn és Stastny állása veszélyben van – plusz megemlített egy-két, szintén alulteljesítő fehérvári hokist –, de a két légiós leépítését a megfelelő helyettesek megtalálásához kötötte.

„December harmincegyedikén leültünk, és értékeltük a teljesítményüket, természetesen Ted Sator vezetőedző is egyetértett a döntéssel – folytatta idősb Ocskay Gábor. – Tudniillik a Ljubljana elleni első sorbeli szereplés amolyan utolsó esély volt a két játékos számára: Palkovics Krisztián mellett játszhattak, de ez sem szült semmi jót. Nagyjából ennyi szerepe volt a döntésben annak, hogy Sator igen mérges volt az Olimpija elleni meccs után, nem több. Hiszen amikor még Jan Jasko volt az edző, ő is e két játékos nélkül tervezte a jövőt. Így aztán szerda délelőtt leültünk velük, közöltük, mi a helyzet, ők pedig nem szóltak semmit: tisztában vannak azzal, hogyan teljesítettek. Plusz-mínusz mutatójuk borzasztó, MacSweyn a legutolsó az egész bajnokságban, Stastny sem sokkal jobb. Hiába bíztunk abban, hogy az edzőváltás az ő produkciójukban is pozitív változást hoz, hiába beszélgettünk velük figyelmeztető jelleggel kétszer is, most eljött az idő.”

De ki játszik helyettük 4-én a Vienna Capitals ellen az új év első, egyben az alapszakasz utolsó meccsén? Ocskay vasárnap azt mondta, a szlovák hokisok nyakló nélküli igazolásának vége, egyszersmind két helyről igazolhatók játékosok: a Toni Sihvonen igazolásakor bejáratott finn vonalról vagy az új mester amerikai kapcsolatai révén.

„Most éppen szlovén és amerikai csatár van képben, azaz Sator telefonkönyvéből dolgozunk, de még él a skandináv vonal is – mondta Ocskay Gábor. – Egyelőre semmit sem írtunk alá, de dolgozunk az ügyön.”

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
1 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
5 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
17 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
21 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
37 perce

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
46 perce

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik