Száraz maradt az edző

R. B. B.R. B. B.
2007.12.30. 22:18
Címkék

A bajnokság első két helyezett együttese került a női Magyar Kupa fináléjába. Tavaly ugyanilyen párosításban a Domino 19–10-re legyőzte Debrecenben az OSC-t, ám Primász Ágnesék a Szőnyi úton visszavágtak, és megszerezték a klub első kupagyőzelmét.

Az inkább küzdelmes, mintsem szép, ám rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen Primász Ágnes nyitó ötösére – előnyből – a megfázással küszködő Péteri Eszter és Kisteleki Dóra válaszolt. Utóbbi édesapja, a labdarúgó-szövetség elnöke, Kisteleki István is helyet foglalt a lelátón. A találkozó elején még kedélyesen beszélgetett Martin Györggyel, a pólószövetség első emberével, ám a végén már kevés oka lehetett az örömre.

A második negyed közepén egy ütközés után a világbajnok Zantleitner Krisztina vérző arccal szállt ki a medencéből, ám miután felszakadt szemöldökét ellátták az orvosok, a harmadik játékrészben visszatért a csapatba. Ekkor már az OSC vezetett egy-egy góllal, ám a Honvéd rendre egyenlíteni tudott.

A záró felvonásban Zantleitner góljára még Kotsidou Nikoletta válaszolt, Dalmády Szandra távoli bombája után viszont már tehetetlen volt a Honvéd. Ment, ment előre a Domino, azonban pontatlanul támadott, ráadásul az OSC kifejezetten jól védekezett, Zantleitner második gólja pedig eldöntötte a találkozó sorsát, a hátralevő 76 másodpercben nemhogy kettő, de még egy gólt sem tudott lőni a Honvéd.

Becsey Péter edző pedig talán csapatánál is nagyobb bravúrt hajtott végre, mivel az össznépi ünneplés alatt sikerült megúsznia a vízbe dobást, így szárazon pezsgőzhetett.

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
20 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
33 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
43 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
46 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
54 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
59 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 órája