Egy szoros, egy sima

R. B. B.R. B. B.
2007.12.30. 22:18
Címkék

A tét rányomta bélyegét a játékra – ez a közhelyszerű kifejezés jutott az ember eszébe az OSC–Dunaújváros elődöntőt nézve, ám a mérkőzés bizonyította a sablon használatának helyességét. Az idegesen pólózó csapatok sokat hibáztak, főleg támadásban voltak pontatlanok. Gyakran láthattunk mellé szálló lövést, kapura lövési kísérlet nélkül lejáró támadóidőt, ráadásul 14 emberelőnyből mindössze hármat használtak ki a felek. „Kapufázásban” egyértelműen a fővárosiak voltak a jobbak – a spanyol Anna Pardo nyolc perc alatt háromszor is a lécet találta telibe. Az OSC-t Primász Ágnes egyedül tartotta versenyben, az első három játékrészben kizárólag ő volt eredményes. A záró nyolc perc Pardo góljával indult, 66 másodperccel a lefújás előtt azonban egy találatra zárkózott fel a Dunaújváros – amelynek kispadján az eltiltott Mihók Attila helyett Uitz Csaba ült –, ám egyenlítenie már nem sikerült. Jancsó Patrícia elrontott lövése után taktikusan kijátszotta a hátralevő 28 másodpercet az OSC, így a bajnokság és a kupa előző fordulója után ismét legyőzte a dunaújvárosiakat. A másik párban a címvédő Domino már az első negyedben eldöntötte a továbbjutás sorsát, 5–1-es vezetése után csak az volt a kérdés, mekkora különbséggel győzi le a Szentest.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
59 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája