Storcz már athéni „súlycsoportjában”

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 22:45
Címkék
Két esztendő kihagyás után, a nyár végén ismét kajakba ült Storcz Botond. A háromszoros olimpiai bajnok úgy vélte, elegendő ereje és kitartása van az újrakezdéshez, ezért megcélozza a pekingi olimpiát. Az akkoriban még enyhén pocakos Storcz álmaiban a négyes részvétel, no és egy újabb olimpiai győzelem szerepelt…

Hogy hol tart most Storcz Botond?

Köszöni szépen, nagyon jól van. Három és fél hónap leforgása alatt 16 kilót adott le, jelenleg egy kilóval kevesebb, mint az athéni olimpián volt. Persze az eredményességet nem kilókban mérik, sokkal inkább az elvégzett munkában, a megmozgatott súlyokban, a lefutott és leúszott kilométerekben, ám a versenyző – saját bevallása szerint – ebben sem áll rosszul.

„Nagyképűnek tűnhetek, de azt kell mondanom, megy minden, mint a karikacsapás. Az eredményeim a régiek, pedig nemcsak kajakozásban, hanem kondiedzésekben, úszásban és futásban is két esztendő maradt ki – mondja Storcz. – A legjobban az úszóedzések során tudom lemérni, hol tartok: az időeredményeim olyanok, mint az athéni olimpiát megelőzően.”

Storcz tehát szárnyal, s ennek társai is nagyon örülnek. A kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábor és Vereckei Ákos például mindenben segíti a visszatérő versenyzőt.

„Azt hiszem, a többieket is meglepte, hogy ilyen gyorsan sikerült visszarázódnom, felvennem a keményebb tempót – árulja el Storcz Botond. – Bár a jövőről, a lehetőségekről egyelőre sem a fiúkkal, sem az edzőnkkel, Bakó Zoltánnal nem beszélünk, úgy érzem, bíznak bennem, ami nagyon sokat jelent nekem.”

Pedig régebben sokszor öszszekülönböztek Vereckei Ákossal. A két „dudás” nem fért meg egy hajóban, és ennek többször hangot is adtak.

„Valóban nem voltunk barátok Ákossal, de úgy érzem, sok vitánkat úgymond felfújták – magyarázza Storcz. – Ma már jóval tapasztaltabbak és talán toleránsabbak is vagyunk a másikkal szemben, ami rengeteget jelent a kapcsolatunkban. És természetesen összefűz minket, hogy kétszer is együtt lettünk olimpiai bajnokok, ami mindannyiunk életében mérföldkőnek számít.”

Storcz most újabb nagy lépésre készül. Nem rejti véka alá: a négyes tagjaként aranyat szeretne nyerni a pekingi olimpián is, és ezért minden követ megmozgat. Bár a szövetség nyújt némi támogatást neki, felkészülése jelentős részét saját zsebből fedezi.

„Egyelőre egyesületen kívüli versenyző vagyok, így a költségeim jelentős részét én állom – mondja Storcz. – A szövetségben azonban biztosítottak arról, ha kijutok az olimpiára, visszamenőleg megkapom a kerettagoknak járó támogatást. Sokak számára ez hazárdjátéknak tűnhet, de a pénz most nem foglalkoztat. Hiszen valójában eszembe se jut, hogy ne sikerülhetne mindaz, amit elterveztem…”

Legfrissebb hírek

Flick még nem érzi magát bajnoknak, Ancelotti szerint sokba kerültek a védelem hibái

Spanyol labdarúgás
5 perce

Légiósok: Csongvaiék rangadót nyerve maradtak az élen, Bolláék behúzták a bécsi derbit

Légiósok
7 perce

Megnyerte a Brest elleni rangadót, a bajnoki cím kapujában a „magyaros” Metz

Kézilabda
27 perce

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
40 perce

Kikapott a Gyirmóttól, így kiesett a Tatabánya

Labdarúgó NB II
47 perce

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
48 perce

Visszavágott az őszi vereségért a Mezőkövesd a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
49 perce

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik