Berki: közös a siker

Tudta, hogy nehéz, nagyon ne héz esztendő vár rá, ezért egy szinte teljesen új gyakorlattal kezdte a szezont márciusban – addig csak edzett, edzett és edzett. Várt rá egy kontinensbajnokság Amszterdamban, ahová azzal a céllal utazott, hogy visszaszerezze a 2006-ban elveszített Európa-bajnoki címét, és várt rá egy világbajnokság Stuttgartban, ahol csak az aranyérem ért olimpiai kvótát. Az eredmények tükrében írhatnánk, hogy Berki Krisztián éve felemásra sikerült: Európabajnok lett, több Vk-viadalon nyert aranyérmet, ám a stuttgarti világbajnokságon csak a dobogó második fokáig jutott. Ám az UTE tornásza elégedett.

„Boldog vagyok, soha ilyen jó évet még nem zártam – kezdte Berki. – Nehezen indult a szezon, hiszen megszenvedtem az új gyakorlattal. A párizsi Vkviadalon bronzéremmel kezdtem, aztán két héttel később, Cottbusban már első lettem. Éreztem, hogy »enyém« a gyakorlat, úgyhogy bizakodva vártam a folytatást.”

Vagyis az amszterdami Európa-bajnokságot. Közvetlenül az elutazás előtt azonban Berki edzője, Kovács István kórházba került. A lólengés – akkor még „csak” egyszeres – Európa-bajnoka megtört, hiszen egyik legbiztosabb támasza nélkül utazott Hollandiába.

„Hihetelenül nehéz volt lelkileg az az időszak – mondta a tornász. – Hosszú évek óta együtt készülünk, nagyon jó a kapcsolatunk, megviselt, hogy beteg lett Kokó bá', és hogy nem lesz ott mellettem Amszterdamban. Aggódtam érte, és nem tudtam, hogyan leszek képes nélküle jól teljesíteni. Ugyanakkor tudtam, és ezt próbáltam tudatosítani magamban, hogy ha jól szerepelek az Eb-n, akkor talán az ő gyógyulását is segítem.”

Edző és tanítvány kapcsolata valóban példaértékű, már-már mesébe illő. Berki pontosan tudja, a sikert legalább olyan mértékben köszönheti Kovács Istvánnak, mint saját magának. És tudta tavasszal is: ha aranyéremmel tér haza Amszterdamból, edzője erősödhet és felépülhet. Így is történt.

És milyen a sors...

Szeptemberben, a stuttgarti világbajnokságon már ott lehetett Berki Krisztián mellett Kovács István. A felkészülés is remekül sikerült – mindez pedig ezüstérmet ért, hiszen akadt egy tornász (a kínai Hsziao Csin), aki akkor és ott szebb gyakorlatott mutatott be a lovon. Berki, az év során másodjára, ismét megtört lelkileg, hiszen a második hely nem ért olimpiai kvótát, ám mindössze néhány óráig búslakodott. Természetesen Kovács Istváné volt a főszerep abban, hogy Berkiben tudatosult: élete legjobb eredményét érte el. Aztán sorra jöttek a gratulációk, barátok, ismerősök, versenyzőtársak ismerték el Berki teljesítményét. „Nagyon sokan hívtak

fel, írtak nekem a lólengés fináléja után, gratuláltak – így Berki. – Mégis van bennem hiányérzet... Más sportágak képviselőitől is kaptam elismerő szavakat, ám úgy érzem, hogy saját szövetségünktől talán kicsivel nagyobb megbecsülést érdemeltünk volna. Leginkább az erkölcsi elismerésre gondolok. Mondjuk egy vacsorára, ahol kezet fognak velünk, a stuttgarti vb-n két olimpiai kvótát kiharcoló, és egy ezüstérmet szerző tornászokkal.”

Berki Krisztián megérdemelné, hogy mégis ott legyen jövőre Pekingben. A még egyetlen szabadkártyáról háromtagú testület dönt január 31-ig.

Az már egy új év történése lesz...