Az Afrika-kupa az álom

Otthon, édes otthon?Otthon, édes otthon?

Valami olyasmi, Dakarban vagyok, a szüleimnél – adott helyzetjelentést a DVSC-TEVA első, de nem egyetlen afrikai légiósa, Ibrahima Sidibe.

Egyszer azt nyilatkozta, a családtól való távolléttel birkózott meg a legnehezebben, amikor profi futballistának állt. Nem lenne egyszerűbb áthozni a famíliát Európába? Elvileg gyakrabban találkoznának.

Legutóbb a nyáron voltam itthon, az ember – sajnos – nem repkedhet kedve szerint Szenegálba, legalábbis én nem.

Tudja már, mikor tér vissza Debrecenbe?

Két eset lehetséges: ha tagja leszek az Afrikai Nemzetek Kupájára Ghánába utazó szenegáli válogatott keretének, február közepén , ha viszont kimaradok a csapatból, már január tizedike körül edzésre jelentkezem.

A DVSC-nél?

Hol máshol?

A szerződése jövő nyáron lejár, azaz ez az utolsó átigazolási szezon, amikor a DVSC értékesítheti önt. Szóval: marad vagy megy?

Mindennek eljön az ideje. Pillanatnyilag két cél lebeg a szemem előtt: szeretnék bekerülni a szenegáli válogatottba, aztán visszatérve Magyarországra ismét bajnoki aranyat nyerni a Lokival. Hiba lenne részemről, ha az események elébe mennék, és nem a soron következő feladatokra koncentrálnék. A nyáron több kelet- és nyugat-európai klub érdeklődött irántam, de végül egyik ajánlat sem realizálódott. Ezek a csapatok továbbra is figyelnek – tudják, hogy a szerződésem fél év múlva lejár – függetlenül attól, hogy tartanám velük a kapcsolatot.

Eljut a ghánai kontinenstornára?

Szerintem nem rosszak a kilátásaim, mindenesetre egyelőre csak reménykedem benne, hogy a keretszűkítést követően Henryk Kasperczak listáján marad a nevem. A harmincnyolcas lajstromban ott vagyok, de csak huszonháromhuszonöt labdarúgó vonulhat be január elején a dakari edzőtáborba.

Mi szól ön mellett?

A kapitány kilenc csatárral gazdálkodik, ebből hárman „érinthetetlenek”. Nincs ember, aki El Hadji Diouf, Henri Camara vagy Mamadou Niang helyét megkérdőjelezné a csapatban. A többieket is tisztelem, de nem gondolom, hogy jobbak lennének nálam. Henryk Kasperczak hat támadót visz a tornára, azaz nagy a konkurencia.

Nem számít hendikepnek, hogy csupán egy ANK-selejtezőn jutott szóhoz?

Sérült voltam, vagy éppen a régóta esedékes műtéteket választottam – és ezekről a kapitány is tudott. Néhány nappal a bő lista közzététele előtt felhívott, és az első kérdése az volt, hogy vagyok. Mármint egészségileg. Ami a vetélytársakat illeti, lehet, hogy többször léptek pályára az együttesben, de akadnak köztük olyanok, akik nem szerepelnek a Debrecennél jobb, nevesebb klubban, és nem is zártak túl jó szezont.

A sajátjáról mi a véleménye?

Volt jobb – lesz jobb. Nem rúgtam gólokat, mert nem az eredeti posztomon játszottam.

Henryk Kasperczak csatárként számol önnel?

Tudtommal igen. Miért?

Lehetne balhátvéd is...

Ebbe ne menjünk bele... Csatárnak tartom magam, habár esetenként Ausztriában is voltam balbekk. Maradok, aki voltam: a válogatott szerelését balhátvédként is megtiszteltetés lenne magamra ölteni.

Az afrikai ranglistán Szenegál az ötödik helyen áll, ami a legkevésbé sem sugallja azt, hogy az esemény favoritja lenne.

Nehéz megítélni az erőviszonyokat. Kamerunnak és Elefántcsontpartnak tapasztalt, kialakult válogatottja van, de Marokkóról, Algériáról, Egyiptomról, Ghánáról sem feledkezhetünk meg a latolgatás során. És persze Szenegálról sem...

A szintén közelgő Dakarrali vagy az ANK hozza inkább lázba a szenegáliakat?

Dakarban mindenki a futballról beszél, a taxiban a sofőr erről polemizál az utassal, a kisebb üzletekben, a piacokon a kereskedők a vásárlókkal. Azon tanakodnak, vajon ki marad majd ki vagy – szerintük – kinek kellene kimaradnia a ghánai kontingensből.

Ibrahima Sidibéről mit mondanak? Felismerik önt?

Nem tudom, mi a véleményük rólam, aminek talán az is az oka, hogy ha észrevesznek, halkul a disputa, sugdolózássá szelídül. Illetve nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg megismernek, inkább méregetnek az emberek, de ahhoz túlságosan félénkek, hogy meg is szólítsanak.