Történelmi győzelem

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2007.12.26. 22:04
Címkék

Az ünnep előtti napon is rendeztek néhány mérkőzést az NHL-ben, az Atlanta például St. Louisba látogatott, oda, ahol eddig még sohasem tudott nyerni. Nos, a ligához 1999-ben csatlakozó Thrashers megtörte a jeget, hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a Blues együttesét, holott a hazaiak kétszer is vezettek.

Először Ilja Kovalcsuk, a mesterlövészek listáján 29 találattal éllovas orosz csatár egyenlített (1–1), másodszor meg Mark Recchi (2–2), aki sokadszorra bizonyította, hogy nyugodtan lehet rá számítani, hiába lesz már 40 éves február 1-jén. A plusz egy pontot érő gól pedig Marián Hossa érdeme: a zseniális szlovák hokis elcsente a korongot az ügyetlenkedő Jay McKee-től, és a ráadás 19. másodpercében egy az egyben mattolta Manny Legace-t, a Blues kapusát.

„Legfeljebb azzal védekezhetek, hogy ilyen szituációban alighanem más is pánikba esik, ha a közelben Hossát látva kell lekezelnie a pakkot” – próbálta menteni a menthetetlent a gól előtt hibázó McKee.

Miután az Atlanta – hat nap alatt – a legutóbbi négy mérkőzését megnyerte, 50 százalék fölé tornázta idénybeli mutatóját, egyszersmind egy pontra megközelítette a már rájátszást érő nyolcadik helyen álló New York Rangerst a Keleti főcsoportban. Emlékezhetünk, a Thrashers hat vereséggel kezdte az évadot, és a hatodik zakó után menesztették is az akkori edzőt, az egyik legjobb szakember hírében álló Bob Hartleyt.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
11 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
12 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
14 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
21 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
31 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
45 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
58 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik