Barátságos visszavágás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.12.26. 22:04
Címkék

A ragaszkodás más esetben írható a szentimentalizmus, a babona számlájára, ez alkalommal azonban elsősorban a körülmények befolyásolták a döntést: a DVSC-TEVA az utóbbi két évhez hasonlóan az elnyúló téli szünetben Törökországban készül a február végi újrakezdésre. A bajnoki címvédő vezetői és a szakmai stáb tagjai nem a bizonytalan időjárás-jelentésekre építettek, ennek megfelelően a jelenleg a hamadik helyen álló csapat február 3. és 14. között a török Riviérán, Belekben edzőtáborozik, ahol a tervek szerint négy mérkőzésen lép pályára Herczeg András együttese.

A túra legpikánsabb összecsapásának kétségtelenül a DVSC–Elfsborg találkozó ígérkezhet, azaz megismétlődhet a nyári BL-kvalifikációs párharc (a 2006-os svéd bajnok 1–0-s összesítéssel jutott a harmadik selejtezőkörbe), a borasi egylet ugyanis ebben az időpontban szintén Törökországban tartózkodik. A skandináv alakulat mellett a jelentősebb játékerőt képviselő CSZKA Szófia és a Dinamo Bucuresti is Belekben ver tábort február elején, mindazonáltal az eddigi egyetlen lekötött fellépésén a Loki a Bundesliga másodosztályában szereplő Borussia Mönchengladbachhal találkozik. Az utazást megelőzően, január 26-án a szlovák első liga ötödikjét, az MFK Kosicét, február 2-án pedig az ukrán élvonal sereghajtóját, a Zakarpattyát látja vendégül a DVSC.

Nem körvonalazódott ugyanakkor, hogy január elején milyen játékoskerettel vág neki a felkészülésnek a háromszoros aranyérmes. Dzsudzsák Balázs távozása függőben van (a középpályás január elejétől a holland PSV-t erősítheti), a readingi kölcsönszerződés újévi lejártával számításba vehető Máté Péterről pedig hivatalosan még nem nyilatkozott a premiershipes klub, mindamellett a védő – alacsonyabb osztályban – Angliában maradna. Ami a távozókat illeti: a macedón válogatott Aco Sztojkov és az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő szenegáli válogatott bő keretébe meghívott Ibrahima Sidibe sorsa is kérdéses, sőt a nyáron egy évre kölcsönadott Igor Bogdanovics ügye ugyancsak áll. A magyar állampolgárságért folyamodó szerb támadót a szerződés szerint a holt szezonban végleg megvásárolhatja az ETO, ha sikerül egyezségre jutniuk a feleknek. A DVSC színeiben 32 bajnoki gólt jegyző csatárral és a győriekkel a két ünnep között egyeztet a Loki menedzsmentje.

Legfrissebb hírek

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
6 perce

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
6 perce

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
16 perce

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
25 perce

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
52 perce

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
53 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
57 perce

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik