Véget ért a sorozat

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 23:47
Címkék

Véget ért Thomas Morgenstern pazar győzelmi sorozata: az idény első hat viadalát megnyerő kiválóság „csupán” harmadik lett vasárnap Engelbergben, ahol ezúttal a svájci Andreas Küttel diadalmaskodott, megelőzve négy osztrákot, Gregor Schlierenzauert, Morgensternt, Wolfgang Loitzlt és Andreas Koflert. Utóbbi egyébként rendkívül balszerencsés volt, hiszen az első sorozat után vezetett, sőt másodikra a nap legnagyobb ugrását mutatta be (139 méter), ám a talajfogást követően elesett, és végül csak az ötödik helyre rangsorolták. Az összetettben továbbra is Morgenstern vezet, mögötte három honfitársa következik, Schlierenzauer, Loitzl és Kofler.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik