Hiába parádézott

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.12.23. 23:47
Címkék
Németh István parádésan játszott az Adria Liga karácsonyi fordulójában. A magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya a Crvena zvezda vendégeként pályára lépő Vojvodina mezében idénycsúcsot jelentő 25 pontot dobott (5/6 dupla, 4/7 tripla, 3/3 büntető). Némi szépséghiba, hogy az újvidéki gárda a magyar hátvéd klasszisteljesítménye ellenére 81–76-ra kikapott, így már két győzelemmel kevesebbet számlál, mint a tabellán még rájátszást jelentő nyolcadik helyen, éppen a Vojvodina előtt álló legendás horvát klub, az euroligás Cibona Zagreb.

Számított arra, hogy ilyen jól kosarazik majd?Számított arra, hogy ilyen jól kosarazik majd?

Nem lehet kiszámolni előre, mi történik az adott meccsen. Ami biztos, hogy ebben a szezonban most voltam először tagja a kezdő ötösnek – mondta Németh István.

Ez hogy lehet?

Edzőm, Ivica Mavrenszki úgy gondolja, a cserepadról beállva nagyobb hasznára lehetek az együttesnek, mint a kezdő ötös tagjaként. Most is úgy készültem, hogy a padról állok majd be, de bemelegítés közben a másodedzőnk szólt, hogy mozogjak kicsit intenzívebben, mert a kezdőbe jelöltek.

Ön szerint is jobb, ha csereként jut szóhoz?

Nem, de ezt nem az én tisztem eldönteni. Az viszont tény, hogy ha nekem jól megy, akkor győzelmi esélyeink vannak. Eddig mindig kikaptunk, amikor rosszul játszottam.

Lehet, hogy belgrádi játékát látva Mavrenszkinek is megváltozott a véleménye arról, kezdjen-e vagy sem.

Majd elválik. A következő meccsen kiderül.

Nincs hiányérzete? Hiszen szoros meccsre késztették az egyik leghíresebb belgrádi klubot, mégis kikaptak.

Győzelmi esélyt szalasztottunk el. Az volt a baj, hogy a szoros végjátékban, a büntetőpárbajban a Zvezda játékosai kétszer is visszaszerezték a támadólepattanót, és mivel kénytelenek voltunk szabálytalankodni, újra büntetőket dobhattak.

Gondolom, visszafelé nem volt rózsás a hangulat a csapat buszán…

Mindössze négyen tértünk vissza Újvidékre, a többiek Belgrádból hazamentek karácsonyozni.

Vasárnap délután a magyar mobilján értem el. Ezek szerint már itthon van.

Éjjel háromkor értünk haza. A feleségemmel két kocsival utaztunk, mert nekem huszonhatodikán már vissza kell mennem edzésre, ő viszont még marad Magyarországon egy kicsit.

Mi a véleménye arról, ami mostanság egykori klubjánál, a Körmendnél történik?

Igazából nem tudok semmi konkrétumot. Vasárnap este elmegyünk meglátogatni Trummer Rudolf kislányát, utána okosabb leszek.

És ahhoz mit szól, hogy két hete a pécsi sportcsarnokban a MiZo–Sopron női rangadó előtt önt is ezrek ünnepelték, amikor átvette az év kosárlabdázójának járó díjat?

Azért azzal tisztában vagyok, hogy a vastaps elsősorban az év női játékosának, Iványi Dalmának szólt, hiszen mégiscsak ő a kedvenc Pécsett. A díjjal kapcsolatban kétféle gondolat motoszkál bennem. Egyrészt meglepődtem, mert még sosem voltam az év játékosa, másrészt viszont nagyon jólesik az elismerés.

Legfrissebb hírek

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
18 perce

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
47 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
9 órája