Hajrá, motorsport!

Vágólapra másolva!
2007.12.23. 23:47
Címkék

Az a Dzsoni nevű alak szoktatta rá Lajos bácsit a motorsportra. Míg ő nem költözött a Rozmaring utcába, Lajos bácsi tohonya volt és enervált, másfelől – a felesége nézőpontjából – viszont végre rendes ember. Nyugdíjaskorára. Dömötör Lajos nyugalmazott inszeminátor vasárnaponként karon fogva sétált templomba a feleségével – rendes ember ő, akárki meglássa. Becsületes férj, akit szeret a felesége. Akinek minden megbocsáttatott. Mert ahogy az a lágy magyar nóta mondja, a jó asszony ilyen, mindent megbocsát. Lajos bácsit a nem is olyan távoli múltban erősen hajtotta a vére, a nem teljesen alaptalan szóbeszéd összehozta a szomszéd Ilonkával. A tehenészetben a köpülős Marival. A gyárból a bérszámfejtős Rozival, aki pösze volt erősen, és a kisbolt mögötti gazosból, ha Lajos bácsi is arra sertepertélt, az hallatszott, hogy „Cináld, cináld, jól cinálod!” Lajos bácsiból mára kikopott a lendület, manapság csak otthon rosszalkodik, ha egyáltalán. Dömötör Lajos műbika nem vetette meg az italt sem, pálinkából napi fél és egy liter között ivott meg, azt suttogták a tehenészetben, akadtak nehéz pillanatok, amikor elkélt a segítség, hogy tehén-e az ott várakozó állat vagy bika… Lajos bácsi már nem igazodott el a zavarosban. De mostanában csak ebéd előtt hajt le egy kupicával, az étvágy kedvéért. Elszaladt húsz szilaj esztendő, és a nyugdíj első napján Lajos bácsi megkövette nejét, és Annuska három dohogós nap után megbocsátott. Lajos bácsi unta már nagyon a kanosszát, három nap alatt Krisztus is föltámadott, nemhogy, de a harmadik nap végére Annuska sütött engesztelő pogácsát. A nyugdíj második havában romlott el megint minden. A motorsportot Annuska kínos hobbinak találta, a kisboltban rajta röhögött a kollektíva, eddig a szoknyák, most meg ez. A Dzsoni nevű férfit Írországból szalajtották, és Lajos bácsinak mindjárt komája lett. Egy árva szót sem értett abból, mit beszél, és ez jólesett. Dzsoni sohasem sértette meg, és mindent megmutatott, amit ő tudott az életről. Cserébe Lajos bácsi sem volt fukar. Bőkezűen pazarolták a tapasztalatokat. A nagy barátságnak a motorsporttal ment híre, mikor Lajos bácsi és Dzsoni először ment „tájra” a traktorral. „GPS”-t szereltek a kormány mellé, a levitézlett, Vörös Csillag márkájú járművön ragyogott a krómozott fedélzeti számítógép. A ketyere monitorján apró térkép volt, amin egy vörös gölődin araszolt, mutatva, hogy Lajos bácsi éppen a Laposon jár. A műszer közölte is ezt, igaz, angolul, de jól érthetően. „Disz iz dö Lapos”. A komputer javasolt kurtább útvonalat is, ha kellett, ha nem, a műhold-összeköttetés ki tudta számolni, merre a rövidebb. Igaz, arról nem volt értesítve a műhold, merre van sár, és hogy a kijelölt dűlőt már tavalyelőtt beszántották, de ebből egyszer sem akadt probléma. Lajos bácsi vezetett, és ő nem értette, mit beszél a masina, és azt sem, mit kiabál Dzsoni, csak a sportolás végén megköszönte nekik a szíves beszélgetést, a GPS-t meg is simogatta, és kedvesen megdorgálta, hogy amíg le nem szívja az akkumulátort, jóban lesznek. Annuska felhúzta az orrát. Duplán is. Még a faluban sem nyugodtak le a háborgó kedélyek, és Dömötörné Annuskán még mindig nevettek a kisboltban, Lajos bácsi és Dzsoni cimborája a komputer vezérelte Vörös Csillaggal elvágtattak a szeszfőzdébe. Nem ment könnyen, mert ez alkalommal Dzsoni vezetett, és követte az utasításokat. Keresztülmentek három virágágyáson, Manyikáék még szárán maradt kukoricáján, de a gép végül nem hazudott, az épület segge felől meglett a szeszfőzde. Lajos bácsi és Dzsoni lepakolták a cefrét, és már öntötték volna a rézüstbe, mikor az öreg szeszfőzdés szagot fogott. Hogy Dömötör Lajos nem csak motorsportol a „tájban”, de most tekilát főzet az asszony télikertjéből – nem maradt véleményezés nélkül. Lajos bácsi a nemzetközi trendekre hivatkozott, a kaktuszcefre nemes ital, előtte kell egy nyalás só, utána meg egy harapás citrom, és úgy. A szeszfőzdés szerint másfajta nyalásra lett volna szükség, a farát ajánlotta fel a célra, miközben mérgelődött, hogy azt a tüskés trutyit nem öntik bele a kisüstbe. Lajos bácsi azzal érvelt, hogy az unióba Mexikó is bele fog tartozni, előbb vagy utóbb, ráadásul a nejének nem okozhatnak csalódást, még a GPS is fáj neki, de ez több a soknál, egy álló hete zokog a ledarált kaktuszok miatt. A szeszfőzdés hitetlenkedett, de a kíváncsiskodók nyomására aztán mégis kifőzték Dömötör Lajos kaktuszcefréjét. A kaktuszcefre gyöngén adta, Dzsoni egy kiló tengeri sója meg a nejlonszatyor citrom soknak bizonyult. Még ott, a fokmérős asztalnál nekiálltak kóstolni. Lajos bácsi másnap alig mert előjönni a hálószobából. Kegyelemben nem is reménykedett. Erősen megdöbbent, mikor Annuska néni mosolyogva fogadta. Nem értette, miért, de inkább hallgatott, ha úgy, hát úgy. Átment volna a szomszédba, de sporttársa kapuját zárva találta. Hiába csöngetett, nem jött ki senki. Keserű másnapossággal ballagott haza. Annuska néni azt kérdezte, igaz-e még a tegnapi okosság. Lajos bácsinak nem is rémlett, hogy a nejével az éjjel még találkoztak volna, arra sem emlékezett, hogyan értek haza, ezért csak bután nézett. A neje megfordította a véres hurkát a tepsiben, és Lajos bácsi hanglejtését utánozva belekezdett. Hogy a régi és az új dolgok hasonszőrűek. Hogy nincs új a nap alatt. És hogy Vörös Csillag magától hazatalált a szeszfőzdéből, mint régen a jó lovak. Nem tájolás ez, kvad izé, meg motorosság, nem sport ez, hanem hagyomány. Meg hogy Dzsonit ugyan elhagyták félúton, de hogy merre jöttek, azt csak a műszer tudná megmondani…

A szerző író

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: magyar csata a női kézi BL-ben; férfi kézi Eb, férfi vízi Eb, csúcsligák

Birkózás
2 órája

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Orosz Pál: Csatárt mindenképpen igazolnunk kell; Győzelem az első meccsen, férfi kézilabdacsapatunk nagy lépést tett a továbbjutás felé

E-újság
3 órája

Feljövőben a Girona, sorozatban a harmadik mérkőzését is megnyerte a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
3 órája

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
3 órája

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
4 órája

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik