A Vasas hozta a kötelezőt

R. B. B.R. B. B.
2007.12.23. 00:25
Címkék

Győzelem vagy halál – ez is le hetett volna a magyar bajnok Vasas játékosainak jelmondata az Ethnikosz Pireusz elleni mérkőzés előtt, mert ha a piroskékek nem verik meg a csoport leggyengébb tagját, akkor már három forduló után minimálisra csökken az esélyük a csoport első két helye valamelyikének megszerzésére.

A tavaszhoz képest gyengébb ősz nem adott okot a bizakodásra, de az első negyedben produkált játék igen. A pireuszi „hangárban” nagyszerűen rajtolt a Vasas. Varga Dénes találatára még volt válaszuk a hazaiaknak, ám ezt követően megszakítás nélkül ötször voltak eredményesek a két mérkőzés után még nyeretlen piros-kékek. A hat gólból kettőt a kiválóan pólózó Varga Dénes vállalt, 6–1 után azonban megtorpantak a vendégek. Igaz, ehhez a kicsit „lejtős” hazai pálya is szükségeltetett.

Szünetbeli háromgólos hátrányát a harmadik nyolc percben villámgyorsan ledolgozta az Ethnikosz, így másfél negyeddel a mérkőzés vége előtt újra teljesen nyílt volt a küzdelem. A Vasas azonban tudott újítani, az ifjabbik Varga fivér találata után ismét a vendégeknél volt az előny (6–7), amelyet Heinrich Dávid növelt, ám a sok kontra és kiállítás közepette ismét feljöttek egyre a görögök.

A záró nyolc percet Varga Dénes passzából Varga Dániel gólja indította, majd Kovács Róbert szertefoszlatta a görögök reményeit (7–10). Az Ethnikosz ugyan három perccel a találkozó vége előtt szépített, többre már nem futotta az erejéből.

A Vasas tehát győzelemmel zárta az évet, megszerezte az idegenbeli három pontot a jó erőkből álló Ethnikosz ellen, ami kötelező a továbbjutáshoz .

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
30 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
43 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
54 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája