Edzőcsere Körmenden

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2007.12.21. 00:27
Címkék
Sokkolta Körmend városát a Polaroid-Lami-Véd szerda esti, 99–75-ös Nyíregyháza elleni veresége, különösen, hogy a Somogyi Béla iskola „arénájában” szenvedte el a háromszoros bajnokcsapat. Az igazi sokk azonban a mérkőzés után érte a csapatot és a vezetőséget. Zsebe Ferenc vezetőedző benyújtotta lemondását.

A tizenkét fordulóban jegyzett négy győzelem és nyolc vereség nem éppen büszkeségre okot adó mérleg az elmúlt bajnokság ezüstérmesétől, de az utolsó csepp a pohárban a jóindulattal sem élcsapat Marso-Vagép NYKK-tól kapott 24 pontos zakó volt.

„A MAFC-meccs után már felajánlottam a lemondásomat, akkor még rábeszéltek, hogy ne adjam fel. Innen azonban nincs tovább, ebből a gödörből már új szakvezető irányításával kell kikecmeregnie a csapatnak – mondta Zsebe Ferenc, a játékosként kétszeres, edzőként egyszeres (2003) bajnok körmendi legenda. – Remélem, még egy ideig

élő legenda maradok, ezért is álltam fel a kispadról, mert nem szeretném, ha az egészségem rámenne a kudarcsorozatra.”

Zsebe utódja egy meccs erejéig Hencsey Tamás lesz – a népszerű „Hene” szintén őskörmendi, az 1996-os bajnokcsapat irányítója –, aki 34 éves fejjel az NB I második legfiatalabb szakvezetője. Jellemző módon a korábbi körmendi edző, a még mindig csak 30 éves Sabáli Balázs, az Atomerőmű SE trénere a legfiatalabb ezen a poszton.

„Nem így gondoltam a »hatalomátvételt«, hároméves távlatban gondolkodtam, azt szerettem volna, hogy majd akkor követem Zsebe Ferit a vezetőedzői tisztségben. Ennél hálátlanabb feladatot nemigen tudok elképzelni, az NB I éllovasa és kiemelkedő képességű csapata, a Falco érkezik szombaton Körmendre, az általunk csak »El clásicónak« nevezett megyei rangadóra. Ha azt mondom, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, akkor még finoman fogalmaztam” – magyarázta Hencsey.

Trummer Rudolf csapatkapitányból még csütörtökön délelőtt is csak harapófogóval lehetett kihúzni a szavakat.

„Nem is tudom elmondani, mennyire megrendített a huszonnégy pontos hazai vereség. Kaptunk már ki ilyen különbséggel otthon, de nem sokszor, és ekkora csapást sohasem jelentett a kudarc. A meccs után lezuhanyoztunk, felmentünk a VIP-szobába, s ott edzőnk a fülünk hallatára bejelentette a tulajdonosoknak, hogy nem csinálja tovább. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lógott a levegőben a döntés, az is baljós jel volt, hogy tizenöt külföldi fordult meg nyár óta a csapatnál, de akkor is megrázott bennünket Feri bejelentése. Este hazamentem, lefeküdtem, de reggel hatig csak álmatlanul hánykolódtam. Képtelen vagyok megemészteni a csapat rettenetes mélyrepülését” – kesergett a csapatkapitány, a 2003-as bajnokcsapat egyik kulcsembere.

Szóval Hencsey megbízatása egyetlen mérkőzésre szól, s az egyetlen meccs a megyei presztízsrangadó. Ahogy Trummer fogalmazott: nekiesnek a nagy esélyes Falcónak, s ha sikerül legyőzniük az örök vetélytársat, akkor legalább kellemes szájízzel – igaz, csupán 5/8-as mérleggel – vonulnak a röpke téli pihenőre.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
9 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
19 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
20 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
32 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája