Jó hatással volt rá a budapesti közönség

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2007.12.15. 00:27
Címkék
Az OTP Bank Lovas Világkupa díjugratóversenyein kiválóan szerepelt Horváth Balázs, aki a Világkupa pontversenyébe beszámító nagydíjon a negyedik, míg a Bábolna Takarmány-kupán a hatodik helyet szerezte meg.

Horváth Balázs és Eternally. Nagyon jó párosítás. Bár a 29 esztendős lovas még csak fél éve dolgozik együtt lovával, az OTP Bank Lovas Világkupán már bemutatták: nem mindennapi teljesítményre képesek együtt.

A kecskemétiek versenyzője ugyanis a Világkupa-versenyen az egyetlen magyar volt, aki hibátlan produkciót nyújtott, így bekerült a hat versenyzőt felvonultató összevetésbe. Ott sem volt verőhibája, csak rosszabb ideje miatt kényszerült a 4. helyre a svájciak kétszeres olimpiai ezüstérmese, Willi Melliger mögé. Horváth ezzel a legjobb versenyző volt a Közép-európai Liga déli régiójának utolsó előtti Vk-viadalán, így a győztesnek járó húsz pontot is elkönyvelhette. Mondhatjuk, hogy tökéletes hétvégét tudhat maga mögött?

Nem panaszkodom – mondta Horváth Balázs. – Még akkor sem, ha a vasárnapi versenyen időtúllépés miatt nem kerültem be az összevetésbe.

Minek köszönhető a remek eredmény?

Jó összhangban voltam Eternallyvel, pedig a budapesti Világkupa előtt mindössze egyszer szerepeltem vele, a második helyet szereztük meg a manerbiói nagydíjon.

Az idei világkupás eredményeit elnézve mondhatjuk, hogy későn találtak egymásra?

Nem ez a probléma. Az idén kevés Világkupa-versenyen indultam, bár pontjaim alapján így is ott lehetnék a Közép-európai Liga varsói döntőjében. Tavaly két Világkupa-nagydíjat is megnyertem, negyedik helyemmel én voltam a legjobb magyar a sorozatban. Csak egy visszalépés kellett volna ahhoz, hogy utazhassak a Las Vegas-i döntőre, amelyen a világ összes régiójának legjobb lovasai indulnak. Most is megcélozza a göteborgi nagydöntőt?

Nem, éppen ezért nem is versenyzem a varsói régiós fináléban. Inkább már az elkövetkező szezon versenyeire készülök. Kecskeméten az Airvent Lovas Klubban három olyan lóval dolgozom, amelyek jó eredményeket érhetnek el a Világkupákon. Inkább már most a jövő évre koncentrálok.

Vagyis meglehet, hogy a jövő évi budapesti Világkupán már győztesként köszönthetjük?

Örülnék neki, hiszen fantasztikus hangulatú volt ez a viadal. Nagyon jó hatással volt rám a közönség, és bízom benne, hogy ennek a versenynek köszönhetően sokan megszerették a lovassportot. Ez a verseny tökéletes reklámja volt a sportágnak.

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
18 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
25 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik