Pontokat is levonhatnak

J. R.J. R.
2007.12.14. 00:20
Címkék

Meglepetést keltett a hír, mely szerint az MLSZ fegyelmi bizottságának legfrissebb döntése alapján a Gabona TranszKaposvári Rákóczi őszi teljesítményéből négy pontot levonhatnak, mert a zöld-fehér klub mintegy kétmillió forinttal tartozik az MLSZ-nek.

„Meglepetéssel olvastam a döntést, mert ebben az ügyben vétlennek érezzük magunkat – mondta kérdésünkre Illés János, a Rákóczi ügyvezető elnöke. – A bajnokság előtt megállapodást kötöttünk a Football Duó Kft.-vel, hogy a tévéközvetítési jogokból nekünk járó pénzből az MLSZszel szemben keletkező adósságainkat a cég törleszti, s csak a fennmaradó összeget utalja klubunk számlájára. A mi számításaink szerint eddig több pénz jár nekünk, mint amennyivel a szövetségnek tartozunk. Ám a Football Duó – amelynek egyik tulajdonosa az MLSZ – sem nekünk, s ezek szerint a szövetségnek sem fizetett. Még nem kaptuk kézhez a fegyelmi bizottság határozatát, ám ha megérkezik, annak ismeretében döntünk, milyen lépéseket tegyünk.”

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
18 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
39 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
43 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik