Szórakoztass vagy győzz? (folytatás)

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.12.12. 00:05
Címkék
A Rangers és a Lyon egyaránt hét pontot szerzett az E-csoport eddigi küzdelmei során, így a két együttes szerdai csatája dönti el, a már továbbjutó Barcelona mellett melyik csapat kerülhet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A hatalmas tét mellett a találkozó érdekessége, hogy két, egymással merőben ellentétes stílust képviselő gárda csap össze az Ibrox Stadionban: a skótokat a pragmatikus, eredményközpontú futball, míg a franciákat a látványos játék jellemzi.

ban, amely amúgy hagyomá nyosan az európai futballprogram legzsúfoltabb periódusának számít. Legutóbb például a hétvégére kiírt, Gretna elleni találkozót a sorsdöntő BL-meccs miatt tették későbbre – ugyanezt a Lyon nem tudta elérni a Caen elleni bajnokijával.

„Benyújtottuk a halasztási kérvényt, azonban a francia szövetség elutasította – morgott Alain Perrin vezetőedző a Walter Smith által személyesen is meglesett, 1–0-s Lyon-vereséggel végződő találkozó után. – Lélektanilag és a játékosok fizikai állapota szempontjából is káros volt a döntés, hiszen így nem várjuk annyira kipihenten a szerdai összecsapást.”

A francia együttes skóciai fogadtatása sem volt mindennapos: a glasgow-i repülőtéren ugyanis kis híján kényszerű keretszűkítésre került sor, miután az előírásokhoz mereven ragaszkodó skót határőrök az érvényes vízum nélkül utazó elefántcsontparti támadót, Kader Keitát majdnem visszatoloncolták Franciaországba. Aztán amikor már végképp úgy tűnt, a hatóság emberei a Rangers védői helyett is megoldják a 26 éves támadó „semlegesítését”, az ijedten intézkedő lyoni vezetők valahogy szereztek egy Kader Keita nevére kiállított sürgősségi beutazási engedélyt, így a megkönnyebbülő futballista átsétálhatott a biztonsági kapun.

Legfrissebb hírek

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
23 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
58 perce

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
1 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
1 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
1 órája

Leuven polgármestere megakadályozta, hogy egy izraeli csapat a városában játsszon

Európa-liga
1 órája