Szórakoztass vagy győzz?

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.12.12. 00:05
Címkék
A Rangers és a Lyon egyaránt hét pontot szerzett az E-csoport eddigi küzdelmei során, így a két együttes szerdai csatája dönti el, a már továbbjutó Barcelona mellett melyik csapat kerülhet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A hatalmas tét mellett a találkozó érdekessége, hogy két, egymással merőben ellentétes stílust képviselő gárda csap össze az Ibrox Stadionban: a skótokat a pragmatikus, eredményközpontú futball, míg a franciákat a látványos játék jellemzi.

Egyszerűség, keménység, har cosság, elszántság, céltudatosság, kockázatmentesség, kiszámíthatóság, biztonság.

Ha szigorúan fogalmakkal kell leírni a Rangers játékát, az itt említett tulajdonságok felsorolásával többé-kevésbé teljes képet adhatunk a skót csapat stílusáról. Walter Smith menedzser nem szereti túlcicomázni: a jó – pontosabban a célnak megfelelő – eredmény elérése minden más szempontnál fontosabb. Emlékezetes a mester szenvtelen és már-már idegesítően józan nyilatkozata, amelyben november elején, a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt azt fejtegette, a Nou Campban csapata egy pillanatig sem erőlködik majd a három pont megszerzéséért, egy éppen elég lenne. A Lionel Messi által egyszerűen csak „antifutballnak” nevezett stílus aztán meg is hozta az „eredményét”: a Rangers simán, 2–0-ra kikapott.

Talán ez az emlék is befolyásolta Walter Smitht, amikor a Lyon elleni, továbbjutásról döntő BL-csoportmeccs előtt – bizonyára sokakat meglepve... – a győzelmet tűzte ki együttese céljául. Pedig a csoport második helyén álló skótoknak most tényleg elég lenne a döntetlen, hiszen hiába gyűjtött a Lyon hozzájuk hasonlóan hét pontot, a franciaországi 3–0-s vendégsiker a glasgow-i csapatot hozza helyzetbe.

A fentiekből következik, hogy a Lyonnak viszont nyernie kell a továbbjutáshoz.

Igaz, Alain Perrin együttese számára ez igazán testhezálló feladat: a gárdának kifejezetten fekszik a támadó stílus, a skót riválissal ellentétben az együttes hajlamos némi kockázatot is vállalni , hogy ne csak „meglegyen” a meccs, a közönség se maradjon látványos játék és gólok nélkül. Az általában alkalmazott háromcsatáros felállás sem a „sündisznótaktika” tipikus jele, a legnagyobb lyoni labdaművésznek tartott, ötvenedik BL-fellépésére készülő Juninho Pernambucano pedig legtöbbször puszta jelenlétével garanciát nyújt a szórakoztató és gólra törő játékra.

A két csapat tehát a mentális, szakmai és felfogásbeli szempontokat figyelembe véve is „tűz és víz”, és ez még akkor is igaz, ha az együttesek novemberben és decemberben lejátszott meccseinek gólátlagát tekintve (Rangers: 1.8, Lyon: 2.29) nem mutatkozik ekkora különbség. Egyébként – és ez a szerdai meccs kimenetelét is befolyásolhatja – a skótok két bajnoki elhalasztása miatt csupán öt mérkőzést játszottak a vizsgált időszak-


folytatás...
Legfrissebb hírek

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
22 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
32 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
8 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
8 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik