A lipcsei finálét is bátran megcélozza

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2007.12.12. 00:05
Címkék
S zerte Európában nagyszerű visszhangot kapott a hét végi Papp László Budapest Sportarénában megrendezett OTP Bank lovas Világkupa. Az esemény egyik főszereplője Lázár Zoltán volt, aki több programban is szóhoz jutott, ráadásul a második helyet szerezte meg a négyesfogat-hajtók Világkupa-versenyében.

Aki eddig nem ismerte önt, most meggyőződhetett arról: Lázár Zoltán igazi show-man.Aki eddig nem ismerte önt, most meggyőződhetett arról: Lázár Zoltán igazi show-man.

Alapvetően jó kedélyű ember vagyok, ez a hétvége pedig a legjobbat hozta ki belőlem – mondja a hatszoros világbajnok. – Feldobott a szervezőmunka és a versenyzés is. Csodálatos érzés volt hazai közönség előtt szerepelni, és bár hihetetlenül fárasztó napok, hetek állnak mögöttem, sikerült élveznem, tökéletesen megélnem a viadalt. És ezért nagy hálával tartozom a közönségnek.

Részt vett díjugrató számban, a Rippel testvérek világrekord-kísérletében, művészek és sztársportolók segédhajtójaként, illetve fantasztikusan szerepelt fő számában, a fogathajtó Világkupán is. Melyiket élvezte a legjobban?

Természetesen a fogathajtóversenyt. Noha ebben az idényben már indultam Hannoverben és Stuttgartban is fedeles Világkupán, úgy érzem, most nyújtottam a legjobb teljesítményt. Bár a verseny előtt azt mondtam, a fedeles idényben nem a legtökéletesebb a fogatválasztásom, a budapesti viadal előtt két lovat is cseréltem a négyesben. És ez a húzás, bár kockázatos volt, nagyon bejött. Olyannyira, hogy az egyik lovat megtartom állandóra, vagyis szerepel majd a december végi mecheleni Világkupán és a jövő évi lipcsei döntőben is. Mert nagyon bízom benne, hogy sikerül kvalifikálnom magam a fináléra. Ehhez legalább annyira jól kell hajtanom Mechelenben, mint itt, Budapesten.

Némi könnyebbsége lesz a budapesti versenyt megnyerő Ijsbrand Chardonnal szemben, hiszen Mechelenben a holland hajtó már nem Dobrovitz József legjobb lovaival hajt.

zámított bele a Vk-pontversenybe. Chardon pedig annyira élvezte a hétvégét, hogy megígérte, jövőre is eljön a budapesti Világkupára.

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
5 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
13 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik