A torinói „kínai” hazatér

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.12.08. 23:42
Címkék

Vasárnap Inter–Torino mérkőzést rendeznek, ami azt jelenti, hogy Álvaro Recoba újra pályára léphet az életét meghatározó milánói klub bajnokiján – ezúttal azonban már az ellenfél játékosaként.

Amikor 1997. augusztus 31-én az Inter–Brescia bajnokin a milánóiak színeiben aznap bemutatkozó uruguayi csatár az utolsó tíz percben egy negyvenméteres csodagóllal és egy felső sarkos szabadrúgásgóllal megnyerte csapatának a meccset (2–1), mindenki a gárda új üdvöskéjeként emlegette. Az együttes szurkolóinak nem kellett csalódniuk: Álvaro Recoba a következő években számos fontos találattal segítette a csapatot, és a játékos értékét az is jelezte, hogy egy időben a világ legjobban fizetett labdarúgójának számított.

A mesés történet azonban a futballista szempontjából szomorú fordulatot vett, hiszen Roberto Mancini vezetőedző nem kedvelte a légióst, kevés játéklehetőséget adott neki, így a kialakult feszült viszonyra egy idő után már csak a klubváltás jelenthetett megoldást. Az arcberendezése miatt „kínainak” becézett 31 éves támadót végül – a röpke velencei kitérőt nem számítva – tízévnyi milánói időszak után, 2007 nyarán kölcsönadták a Torinónak.

„Sohasem mondtam neki semmi sértőt – magyarázkodott Roberto Mancini a vasárnapi meccs előtt. – Egyszerűen arról volt szó,

hogy keveset játszott, és nehezen fogadta el a helyzetét. Én viszont vallom, nemcsak az a fontos, hogy valaki tehetséges, hanem az is, hogy a csapat érdekeit előbbre valónak tartja a sajátjainál. Ennek ellenére állítom, Álvaro Recoba az utóbbi tíz év legnagyobb tehetségeinek egyike.”

A nyilatkozat fényében valószínűleg Roberto Mancini is egyetértene azzal az Angliában megjelent elemzéssel, amelyben az uruguayit az elmúlt idők legnagyobb beteljesületlen ígéretének nevezték.

Legfrissebb hírek

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
16 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
50 perce

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
55 perce

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
58 perce

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
1 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
1 órája

Leuven polgármestere megakadályozta, hogy egy izraeli csapat a városában játsszon

Európa-liga
1 órája