Ronaldinho közel a klubváltáshoz

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 23:34
Címkék
Egyre követhetetlenebb a Ronaldinho-saga. A Barcelona brazil zsenijének jövőjéről már minden létező forgatókönyvet megírtak az újságok, azonban nem tudni biztosan, mi zajlik a kulisszák mögött. A támadó ügynöke ismét cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint ügyfele a Chelsea-hez tartana. Ahhoz a klubhoz, amely Frank Rijkaardot is csábítja.

Kétségkívül érdekes hasonlat egy sportlapban, de szemléletes: Ronaldinho kezd a hintában ülő kisgyerekhez hasonlítani. Egyszer az egyik, másszor a másik irányba leng ki a játék a benne ülővel, ám a brazil támadónál a két oldal nem a játszótér egyik és másik sarka, hanem jelenlegi csapata, a Barcelona és az őt mindenáron szerződtetni kívánó Chelsea.

Egyesek megesküsznek rá, hogy távozik (a Marca csütörtöki száma már Chelsea-mezbe bújtatta), míg mások szerint esze ágában sincs váltani, és marad korábbi sikerei színhelyén, a katalán fővárosban.

Ráadásul egyelőre nem lehetünk okosabbak pályafutásának folytatását illetően, hiszen bátyja, egyben ügynöke, Roberto de Assis sokadszorra cáfolta a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint testvére Londonban folytatja pályafutását.

„Nem olvastam az újságokat, úgyhogy meglepetésként ért, amiről írtak, hiszen nem beszéltem senkivel – mondta a báty. – Egyébként is, az ajánlatokat nem nekem, hanem a Barcelonának kell címezni.”

A Barcelona részéről a klub marketingügyekért felelős alelnöke, Marc Ingla szólalt meg.

„Számunkra Ronaldinho meghatározó futballista, és szeretnénk, hogy ez így is maradjon. A vágyam, hogy még hosszú évekig a Barcelonában futballozzon” – jelentette ki a gazdasági szakember. Persze az óhaja érthető, hiszen nem sok olyan futballista van a világon, akinek a nevével annyi mezt és ajándéktárgyat lehetne eladni, mint a 27 éves klassziséval, viszont az is biztos, hogy nem ő fog dönteni a futballista jövőjéről.

Hanem lehet, hogy Frank Rijkaard. Elvégre a Sport című spanyol napilap csütörtöki számában megpendítette, hogy a Chelsea Ronaldinho mellett a Barcelona holland vezetőedzőjét is szeretné megszerezni.

Hogy erről néhány hónapja már olvastak?

Nem emlékeznek rosszul, a téma már akkor is napirenden volt, amikor a korábbi Barcamásodedző, Henk ten Cate Amszterdamból Londonba költözött a José Mourinho utódjának kinevezett Avram Grant segítőjének. Most viszont Frank Rijkaard esetleges klubváltása akár Ronaldinho jövőjét is meghatározhatja, bár kettejük viszonyáról mindkét fél hallgat, mint a sír. Sok szép eredmény fűzi őket össze, a kapcsolat azonban mintha már nem lenne az igazi.

Együtt mennek vagy mindketten maradnak Barcelonában? Egyikük megy, másikuk marad? Netán mindketten távoznak, de ellenkező irányba? A kérdésekre alighanem csak a januári átigazolási időszakban kapunk választ.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
4 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
4 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
5 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik