Úszás, rövid pályás Eb előtt: Cseh és Gyurta kirobbanó formában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.01. 14:07
Címkék
Debrecen után Hódmezővásárhelyen töltött el egy hetet kemény munkával a magyar úszóválogatott egy része, benne a hajdúsági fővárosban december 13. és 16. között rendezendő rövidpályás Európa-bajnokság két esélyesével, Cseh Lászlóval és Gyurta Dániellel.
Kiss László szerint a képen látható Gyurta Dániel győzhet 200 mellen a debreceni Eb-n
Mirkó István
Kiss László szerint a képen látható Gyurta Dániel győzhet 200 mellen a debreceni Eb-n
Kiss László szerint a képen látható Gyurta Dániel győzhet 200 mellen a debreceni Eb-n
Mirkó István
Kiss László szerint a képen látható Gyurta Dániel győzhet 200 mellen a debreceni Eb-n

Debrecenből éppen az Eb - pontosabban a hajrához érkezett előkészületek, így a tribünkészítés - miatt kellett átköltöznie új helyszínre az érintett legjobbaknak, akik még szombat délelőtt is edzettek a vásárhelyi uszodában, mielőtt visszatértek volna Budapestre.

„Nagyszerű edzőtábor van a gyerekek mögött, mindenki kiválóan dolgozott, Cseh Laci és Gyurta Dani pedig külön is említést érdemel, mert mindketten kirobbanó formában vannak, sose látott részidőket úsztak” – nyilatkozta az MTI-nek Kiss László szövetségi kapitány.

„Biztató a helyzet, s bátran állíthatom, hogy nagyon jó eséllyel indulnak a debreceni Európa-bajnokságon, ahol Laci 200 és 400 vegyesen, Dani pedig 200 mellen nyerhet.”

„A jövő héten mindenki a klubjában készül tovább, aztán 11-én autózunk le Debrecenbe, s aznap már közös edzést tartunk a kontinensviadalnak otthont adó uszodában” - tette hozzá a szakember.

Kiss László megjegyezte: az olimpiai bajnok Kovács Ágnes - a dopping-mintavétele körüli hercehurca lezárultával - ezt a hetet Kőbányán töltötte, ott készült a magyarországi kontinensviadalra, amelyen a szakvezető 25 fős válogatottat szeretne rajthoz állítani.
Legfrissebb hírek

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
15 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
19 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
1 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2 órája

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
2 órája

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik