Fontos Domino-győzelem

R. B. B.R. B. B.
2007.11.30. 23:33
Címkék

Második mérkőzését is megnyerte Nizzában a Domino, a női BEK selejtezőjében a hat spanyol válogatottal felálló CN Mediterranit győzte le a vártnál magabiztosabban. Az ibériaiak az első negyedben még jól tartották magukat, ám a második nyolc perctől kezdve a magyarok folyamatosan növelték a különbséget. A minden bizonnyal a csoportelsőségről döntő győzelemnek két meghatározó eleme volt: Horváth Patrícia kiválóan védett, elöl pedig az ötgólos Györe Anett vezérletével nagyszerűen használták ki a dominósok a fórokat. A magyarok kilencből hét előnyt értékesítettek, a spanyolok viszont csak 12-ből négyet. Míg a Domino már két győztes mérkőzésen van túl, addig a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO számára rögösebb út vezet a sikerhez. Igaz, ez csak a külső körülményekre érvényes, mivel a dunaújvárosiak pénteki ellenfele, a szlovák Vrutky csapata útközben a magyar város felé elakadt, jókora késéssel érkezett meg Dunaújvárosba, így Mihók Attila együttese lapzártánk után szállt vízbe – a papírforma szerint a ruttkaiak elleni magabiztos győzelem reményében.

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
7 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
12 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
25 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
57 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája