Portugál ünneplés

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2007.11.21. 23:47
Címkék

Amikor a Szerbia elleni szeptemberi hazai selejtező után Luiz Felipe Scolari összetűzésbe került a vendégek védőjével, Ivica Dragutinoviccsal, és egy pofont is kiosztott a futballistának, valószínűleg nem fordult meg a fejében, hogy cselekedetének súlyos következményei is lehetnek. A portugálok brazil kapitányát az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) a felvételek megtekintése után három mérkőzésre eltiltotta, és emiatt az állása is veszélyben forgott: sokan ugyanis szívesen látták volna a Chelsea-től távozó José Mourinhót a kispadon. Luiz Felipe Scolari végül megtartotta pozícióját, és a Finnország elleni sorsdöntő meccsen már újra a kispadról irányíthatta fiait. „Visszatérésem megadhatja a szükséges lökést a csapatnak” – nyilatkozta a meccs előtt a szakvezető, és ezzel a csapat ásza, Cristiano Ronaldo is egyetértett. A Manchester United játékosa is méltatta mesterét, szerinte Luiz Felipe Scolari személye már az elmúlt években is nagyban befolyásolta a csapat eredményességét. A brazil kapitány arról is beszélt, hogy győzelemre játszanak, és az első félidőben jóval veszélyesebbek is voltak, mint az amúgy fegyelmezetten játszó finn együttes. Ez a szünet után sem változott, csak hazai lehetőségeket lehetett feljegyezni, ám a szombati mérkőzéshez hasonlóan a helyzetkihasználással ezúttal is baj volt. Persze utólag ez már aligha fogja érdekelni a portugálokat, hiszen a hőn áhított továbbjutást elérték. A finnek hiába játszottak hősiesen, helyzetet nem nagyon tudtak kialakítani, így nem született meglepetés a záró forduló egyetlen ki-ki mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
7 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
43 perce

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
1 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
1 órája

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik