Játszik még valaha címeres mezben?Játszik még valaha címeres mezben?
Erre most mit mondjak? – kérdezett vissza a csatár. – Az mindenképpen érdekes, hogy a Honvéddal ott vagyunk a dobogón, jó esélyünk van arra, hogy őszi elsőként zárjuk a szezont, de a válogatott keretben egyetlen játékosunk sincs. Nem tudom, volt-e ilyen valaha a magyar futballban.
Ezek szerint nem ért egyet a válogatottnál folyó fiatalítással?
Szó sincs róla. Szerintem jó úton halad a magyar futball, s ebben nagy része van az ifjú játékosokból álló nemzeti csapatnak. A szurkolók is megszerették a válogatottat, és a média is jóval lelkesebben ír a futballról, mint az elmúlt években.
Akkor megkérdezem konkrétan: ha ön lenne a kapitány, meghívná Hercegfalvi Zoltánt?
Meg én.
Egyenes beszéd.
Legyek álszerény? Nézze, most remek érzés Honvéd-futballistának lenni. Fantasztikusak a szurkolóink, hangulatos az újjávarázsolt pálya, lelkes és tőkeerős tulajdonosunk van. Minden adva van az egyenletes, jó teljesítményhez, s elismerem, ha nem hét, hanem már tizenöt gólt szereztem volna, talán ott lennék a válogatott keretben. De azon leszek, hogy Várhidi Péter felfigyeljen rám. Eddig háromszor szerepeltem a nemzeti csapatban, Gellei Imre és Lothar Matthäus kapitánykodása alatt. Azt gondolom, huszonnyolc évesen még lehetnek ilyen álmaim.
Ön játszott a Slavia Prahában, amely most története során először szerepel a Bajnokok Ligájában. Mit gondol, a jelenlegi Honvéd felvehetné a versenyt a cseh csapattal?
Ezen én is gondolkodtam. Néztem a Slavia keretét, és ha jól számoltam, hatan vannak abból a csapatból, amelyben én is szerepeltem. Mindenesetre éles meccset játszanánk a Slaviával, abban biztos vagyok.
Nem vágyik már külföldre?
Dehogynem. Szeretem a Honvédot, sajnálnám itthagyni a csapatot, a drukkereket, de ha télen komoly ajánlatot kapnék, elmennék. Zsoldosok vagyunk, ott kell játszanunk, ahol a legtöbb pénzt kapjuk. Huszonnyolc évesen már a jövőre is kell gondolnia az embernek. S talán lehet, hogy meg is lesz a lehetőségem erre, mert amolyan tapogatózó tárgyalásokon már túl vagyunk. De a csapatot még ne kérdezze.
Emlékszik, amikor háromezer kispesti utazott különvonaton Diósgyőrbe, s végül bajnok lett a Honvéd?
Persze hogy emlékszem, s higgye el, azon vagyunk, hogy mindez hosszú idő után megismétlődjön. Átestünk egy hullámvölgyön, itthon szenvedtünk a bunkerfutballt játszó Kaposvár és Nyíregyháza ellen, de Tatabányán győzünk az utolsó fordulóban, s ha minden jól alakul, a tabella élén telelünk. S az a legszebb az egészben, hogy mindezt csöndben, hangzatos kijelentések, a bajnoki cím felemlegetése nélkül érhetjük el.
Kovács Ági doppingügyénél alighanem felkapta a fejét. Önt is „megtiporta” az élet, annak idején fél évre eltiltották, s úgy tűnt, vége a pályafutásának. Aztán sikerült talpra állnia.
Nekem sem volt könnyű túlélni azt az eltiltást. Kovács Áginak persze szurkoltam nagyon, hogy bizonyosodjon be az ártatlansága. Én aztán tudom, milyen, amikor egy sportolót meghurcolnak.
