Kiútkeresés

Anyagi csőd, tönkrement élet, depresszió, öngyilkosság. Mindmind fejezetcím lehetne egy Rózsa Norbert életéről készülő könyvben. Hogyan jutott el idáig? Miként fordulhatott elő, hogy egy sikeres, jómódú, s felettébb népszerű sportember azért kerüljön az érdeklődés középpontjába, mert pszichiátriai gyógykezelésre szorul, mert halálos adagnyi gyógyszert gyömöszölt le a torkán? Hol tart most Rózsa Norbert, s legfőképpen – merre tart?

Van munkája?

Nincs.

Mióta?

Soha nem is volt.

Ezt hogy érti?

Ahogy mondom: sohasem volt munkahelyem. Csak úsztam, sportoltam, aztán amikor abbahagytam, képtelen voltam elhelyezkedni. Megpróbáltam, elhiheti. Valahogy nem jött öszsze. Így maradt az alkalmi meló, az ügyeskedés, a bizonytalanság. Mostanában abból tartom el magam, hogy a korábban összespórolt pénzemet forgatom. Gyakorlatilag a létminimumon élek.

És a Z3-as BMW, a gyönyörű James Bond-autó?

Hol van az már? Eladtam, feléltem.

Olimpiai bajnokként hogyan nem talált magának munkát? Nem segített a szövetség, nem voltak barátai, nem volt senki, aki felkarolta volna?

Én is hibás vagyok. Túlságosan elhagytam magam. Képtelen voltam feldolgozni, hogy az 1996-os atlantai olimpia után, birtokomban az aranyéremmel gyakorlatilag leírtak. Az úszószövetség elnöke nekem, Czene Attilának és még néhány versenyzőnek egyszerűen felbontotta a szerződését. Ha jól emlékszem, ez 1998-ban történt, attól kezdve nem volt megállás a lejtőn.

Hiszen még elindult a sydneyi olimpián is.

Abban már nem volt sok köszönet. Úgy készültem fel a versenyre, hogy sehonnan sem kaptam fizetést, támogatást, a saját pénzemet éltem fel. Abból tréningeztem, ettem. Meg is lett az eredménye. Gyalázatosan szerepeltem. A tizenharmadik helyen végeztem, méltatlanul befejezve pályafutásomat. Ezt a mai napig nem dolgoztam fel magamban.

Azóta hét év telt el, mit csinált ezalatt?

Semmit.

Na, ne vicceljen.

Mondtam, alkalmi munkákból éltem, s egyre rosszabb lelkiállapotba kerültem. Depresszió gyötört, képtelen voltam célt, értelmet adni a hétköznapoknak. A versenyzést abbahagytam, fix munkahelyet nem találtam, a magánéletem is többször válságba került. Előfordult, hogy az italba menekültem, de ez sem adott igazán örömet. Olyan állapotban voltam, hogy megváltást jelentett számomra a kórház. Ott nyugodtam meg igazán, s hosszú idő után ott éreztem jól magam először.

Borzalmas. Engem már a fertőtlenítő szagától is ájulás kerülget, ön meg úgy beszél a kórházról, mint egy Bali szigetén töltött nászútról.

Értse meg, itt kint, a valós világban már nem találtam a helyem. Nekem az a két és fél hónap az Erzsébet Kórházban sokat segített. S nem győztem hálálkodni akkoriban Gyarmati Andreának és Székely Évának, akik mellém álltak, és támogattak.

Úgy tűnt, egyenesbe fordul az életem.

Ehhez képest tavaly áprilisban öngyilkosságot kísérelt meg.

Fogalmam sincs, mennyi gyógyszert vettem be. Nem színjáték volt, valóban meg akartam halni. Feladtam. Szerencsére azon a napon többször is beszéltem telefonon egy barátommal és az édesanyámmal is, akik érezhették, hogy nagy a baj, mert rohantak hozzám. Mentő, gyomormosás, újabb egy hónap kórház, majd jött a gyógyszeres kezelés, és a rendszeres pszichoterápia.

Most is gyógyszereken él?

Napi háromszor, reggel, délben, este veszem be őket. De egyre csökken az adag. S mondhatom, kezdem egyre jobban érezni magam, már eszembe sem jut az öngyilkosság. Ráadásul elkezdtem egy egyéves wellnessmenedzser-képző iskolát, ígéretet kaptam, ha befejezem, álláshoz jutok.

Tudja, azért nem értek valamit. Elfogadom, hogy nehezen találta meg a helyét a civil életben, azt is aláírom, hogy megannyi pletyka keringett ön körül, amit nem lehetett könnyű feldolgozni. Ha az embernek nem segítenek, nincsenek barátai, nem egyszerű utat találni az életben. De... Miért nem volt keményebb, miért hagyta el magát?

Talán ez volt a legegyszerűbb: ahogy ön mondja, elhagyni magam.

Most azonban újra vannak céljai, sőt véleménye is van mindenről. Mit gondol Kovács Ági doppingügyéről?

Megdöbbentem. Nagyon jól ismerem Ágit, ő sohasem doppingolna, egyszerűen nem

az a típus. Tisztességes, csak a sportnak él. Ugyanakkor nem tudom elhinni, hogy ekkorát hibázott. Élsportolóként tudnia kellett, hogy a doppingellenőrök bárhol, bármikor előbukkanhatnak, csak a munkájukat végzik. Óvatosabbnak, figyelmesebbnek kellett volna lennie, hiszen nagyon is friss még Fazekas Róbert és Annus Adrián ügye. Erre tessék, most megcsinálta a bajt...

Kovács Ágit hibáztatja?

Jogilag, sajnos, mindenképpen ő a hibás. A szabály az szabály. Engem még az atlantai olimpia előtt este tízkor keresett meg a lakásomon két osztrák doppingellenőr.

Úgy megdöbbentem, két órán át képtelen voltam mintát produkálni. Addig ott ültünk a nappaliban, s néztük a tévét.

Kizártnak tartja, hogy Kovács Ágnes doppingolt?

annyi szent. Talán az a két ellenőr elmehetett volna vele, talán az lett volna a legjobb megoldás. De ezen már kár rágódni. Én is így vagyok az élettel. Most már igyekszem csak előre nézni.