Majd sámlira állok!

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.11.14. 22:54
Címkék
A kilencedik világbajnoki címvédésére készülő Erdei Zsolt, a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoka a jövő szombaton először bokszol Drezdában. A fogadóirodáknál nyomasztó Madár fölénye Tito Mendozával szemben, aki az ő győzelmére teszi fel a pénzét, legfeljebb filléreket nyerhet.

Az immár rutinszerű felkészülés kilencedik hetét gyűri. Az immár rutinszerű felkészülés kilencedik hetét gyűri.

Azt azért nem mondanám a felkészülésről, hogy rutinszerű, mert abban a pillanatban, hogy gépiessé válik, máris megástam a síromat. Az évek során kialakul egyfajta megszokott menetrend, de minden edzőtáborozás különbözik az előzőtől – mondta Erdei Zsolt.

Tehát a tűz ugyanúgy lobog, mint például négy éve, amikor a Julio César González ellen az első vb-címmeccsére készült?

Lobog, de azért akadnak hullámvölgyeim, amikor kétségek gyötörnek, s talán a boksz sem hiányzik annyira. Két hete éltem át egy ilyen időszakot, amikor Fritz Sdunek, az edzőm kint volt Puerto Ricóban. Szerencsére gyorsan magamra találtam, s most megint élvezem a kesztyűzéseket.

Kikkel vív edzőmeccseket?

A színes bőrű dán Lolenga Mockkal és a cseh Tomás Adamekkel, Balzsay Károly egykori amatőr riválisával. Klasszis bokszolók ők, nem is biztos, hogy gyengébbek soron következő ellenfelemnél, Tito Mendozánál.

Könnyen hozza a súlyát?

Nem, a legutóbbi, George Blades elleni meccsem előtt hetvenhat kilósra soványodtam, mert túledzettem magam, s most ezt szeretném elkerülni. Azaz, nekem fordított súlyproblémáim vannak…

Az internetes fogadóirodáknál már lehet tétet tenni a mérkőzésükre. Zavarba ejtő, mekkora favorit ön. A bet365-nél egy euróra 1.07 eurót kap az, aki Erdeire fogad, és nyer, a Pinnacle-nél pedig 1.09-et. Ugyanakkor a Mendoza-győzelemmel hét és félszeres, illetve tízszeres pénzt lehet keresni.

Bármekkora összeget is fizetne a Mendoza-siker, nem érdemes arra fogadni. Senki se legyen a saját pénze ellensége.

Nem zavarja, hogy a panamai bokszoló százkilencvenegy centi magas és százkilencvenhárom centis a fesztávolsága?

Mindig is kedveltem a nálam magasabb ellenfeleket, ilyen volt González és Thomas Ulrich is. Mendoza még náluk is magasabb, de nem baj, majd sámlira állok, és úgy ütöm ki.

Mit szól hozzá, hogy Joe Calzaghe, a nagyközépsúly immár vitathatatlan világbajnoka nem talál újabb riválist a súlycsoportjában, és félnehézsúlyú ellenfeleket keres?

Szívesen megmérkőznék vele, hozzá hasonló kemény és ütésálló ökölvívót még nem láttam. Nem védi az ellenfél ütéseit, hanem „átmegy” rajtuk, de úgy hallom, Bernard Hopkins irányába tapogatózik.

Már korábban kijelentette, magában eldöntötte, meddig bunyózik, de azt is mondta, hogy ezt nem osztja meg a közvéleménnyel. Amikor Kovács István Budapestre hozta a WBO kongresszusát, arról beszélt, hogy – ha ön is úgy akarja – a szeptemberi esemény idejére szervezendő gála lehetne a búcsúfellépése.

Nagyon aranyos Kokótól, hogy így gondol rám, egyvalamit azonban szeretnék világossá tenni: az én búcsúmecscsem időpontját csak utólag fogják megtudni az olvasók. Miután a bíró felemelte a kezemet.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
2 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
12 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
22 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
23 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
34 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
44 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
50 perce

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik