Mese a rókáról és a sajtról

2007.11.11. 23:03
Címkék
Sztojan Ivkovics és veterán délszláv „rókái” – Bojan Lapov és Dragan Alekszics – kiénekelték a sajtot a körmendi „holló” csőréből. Vavra Péterék sokszorosan megnyert meccset veszítettek el, és egyúttal hazai veretlenségüket is a Pécs elleni dunántúli rangadón.

A Márton-napi kosárdélután mozgósította a vasi végvár apraját, nagyját: szinte szétrepedtek a Somogyi Béla Általános Iskola tornatermének falai, de azért valahogyan bepréselődött két és fél ezer piros-fekete fanatikus. Előző este Zsebe Ferenc, a hazaiak trénere a népszokás kívánalmai szerint feltálalt ropogós libacomb mellett elárulta, hogy Trummer Rudolfot ezúttal a kezdő ötösbe jelöli – másnap gyorsan kiderült, a húzás telitalálat, mert a helyiek élő legendája pillanatok alatt szerzett hét pontjával megadta a rangadó alaphangját.

A szövetségi kapitányként is dolgozó Sztojan Ivkovics 19–9nél kérte ki első idejét, ezzel egyszersmind beindítva a tőle megszokott cseredömpinget. Átszáguldott ellenfelén a Körmend, Fodor Márton és a triplákat meglepő könnyedséggel szóró amerikai „romboló”, Stanley Ocitti is gyártotta a kosarakat, a negyed utolsó másodpercében pedig Zsebe edző bevetett egy „rátgéberi” trükköt: olyan figurát dolgozott ki Trummernek az időkérés során, amellyel a bedobó kialakíthatta a negyed 27–13-as végeredményét.

Egy ideig még dübörgött a körmendi henger, de aztán az örökifjú Dragan Alekszics igazított az irányzékon, és mindjárt érdekesebb lett a játék. Főleg, hogy Ivkovics nagy felfedezettje, Wittmann Krisztián is parádézott (34–27). A bírói trió ítéletei pattanásig feszítették a húrt, a „Mocskos csalók!” még a kifejezetten szalonképes rigmusok közé tartozott.

A harmadik szakaszban a 21 éves Hosszú Gergely és a 37 esztendős Alekszics triplái karnyújtásnyira hozták fel a „párducokat” (47–42), sőt miután Hartyáni Zsolt játékvezető suta helyezkedésével szó szerint leszerelte a ziccerben kosárra törő Ferencz Csabát, három pontra zsugorodott a körmendi előny (51–48).

Fodor Márton két kihagyott büntetője és a remeklő Wittmann duplája nyitotta az utolsó negyedet, majd Grebenár Péter egyenlített, sőt értékesített büntetőjével 53–52-es vezetéshez juttatta a baranyaiakat. A házigazdát Ferencz és Vavra kosarai ráncigálták fel a padlóról, Trummer fordított pincérdobásánál pedig repedezni kezdtek a „szocreál” épület falai. A felkorbácsolt hazai kedélyeket a 39 éves Bojan Lapov második hármasa hűtötte le, de Vavra, az év felfedezettje nem lankadt. Grebenár 35 másodperccel a vége előtt zsákolással egyenlített, odaát Trummer triplakísérletét blokkolták, Alekszics viszont beköszönt egy duplával, és ezzel 68–66-ra nyert a Pécs, megvalósítván a lehetetlent.

Mármint, hogy vendég létére Körmenden nyert…

Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
2 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
3 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
13 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
18 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
31 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
41 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
45 perce