Már ötből ötnél tart a Boston

2007.11.11. 23:03
Címkék

Sokan tamáskodtak, amikor kiderült, hogy a megújuló Boston Celtics egy sztártrióra építi csapatát, mondván, még két dudás sem fér meg egy csárdában, nemhogy három. Ray Allen, Kevin Garnett és Paul Pierce azonban egyelőre rácáfol a kétkedőkre. Olyannyira, hogy a nagy hagyományú zöld-fehér gárda immár egyedüliként veretlen a 30 csapatos mezőnyben.

A Celtics a legutóbbi játéknapon a vele egy csoportban lévő New Jersey Netset leckéztette meg, ráadásul idegenben. A vendégek vezettek már 23 ponttal is, ám az utolsó negyedet a 17 ponttal és 12 gólpasszal záró Jason Kidd vezérelte házigazda nyerte meg 35–25-re, így nem lett annyira sima a hajrá. A jobban dobó és jobban lepattanózó bostoniak ötödik diadala azonban nem forgott veszélyben, így továbbra is ők az abszolút elsők. És hogy mit műveltek Pierceék? Megtették a magukét: a három nehéztüzér lett az együttes három legjobb dobója, összesen 73-at termeltek csapatuk 112 pontjából, ami viszont később visszaüthet, az az, hogy sokat játszottak. A 27 pontja mellé némi meglepetésre a kettes posztról tíz lepattanót begyűjtő Allen egyetlen percet sem pihent, de a szintén dupla duplával (18 pont, 14 pattanó) tündöklő Garnett és Pierce játszott perceinek száma is négyessel kezdődött. Összességében egyébként mindhármójuk pontátlaga 20, sőt 22 felett van, tehát nem helytálló az az elmélet, hogy kioltják egymás klasszisát, netán nem passzolnak. Eddig minden a legnagyobb rendben van, olajozottan működik a gépezet, és az irányító Rajon Rondo, valamint a center Kendrick Perkins megfelelő statisztának tűnik a virtuózok mellett.

Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
2 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
3 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
14 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
18 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
31 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
41 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
46 perce